Kezdőlap Régió Kecskemét közgyűlése – 2011. április 28.

Kecskemét közgyűlése – 2011. április 28.

Fejlődhet a hetényi fiókkönyvtár

A Móricz Zsigmond iskola könyvtárának (hetényegyházi fiókkönyvtár) eszközfejlesztésére nyújtott be pályázatot a Katona József Könyvtár. A projektet a város közgyűlése támogatta. Az önkormányzat kötelezettséget vállalt arra, hogy a pályázathoz szükséges 223 ezer forint önerőt, valamint az épület átalakítási, felújítási munkálataira további 777 ezer forintot a költségvetésben biztosítja.

Pályáznak a tornacsarnok munkálataira

A Lánchíd utcai iskola tornacsarnokának régóta esedékes fejlesztésére nyújtott be pályázatot Kecskemét önkormányzata. Siker esetén kicserélnék a tornacsarnok lapos tető szigetelését, korszerűsítenék a tornacsarnok nyílászáróit, felújítanák a parkettát. A beruházás összköltsége 24 millió forint, amelyből 19,2 milliót lehet elnyerni a pályázaton. A testület úgy döntött, hogy a szükséges 4,8 millió forintos önrészt biztosítja.

Sokba kerülne a gázvezetékek felújítása

Zártkörű pályázatot ír ki az önkormányzat a tulajdonában lévő gázközmű eszközök értékesítésére. A pályázatra a város közigazgatási területén kizárólagos joggal rendelkező földgázelosztói engedélyest, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt-t hívja meg. A vezetékek hossza összesen 32 ezer folyóméter, összértékük nettóban mintegy 108 millió forint. Az értékesítés fő oka, hogy a vezetékek 46 különböző helyen vannak, hasznot nem hoznak, üzemeletetésük, előbb-utóbb esedékessé váló felújításuk viszont sokba kerül.

Olcsóbb lesz az úszójegy

Módosította a közgyűlés az önkormányzat és a Hírös Sport Kft. közhasznú megállapodását, ennek értelmében változnak a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark belépődíjai is. Május elsejétől átlagosan 3 százalékos lesz a jegyáremelés. A belépőjegyek díja például 5 százalékkal emelkedik, ugyanakkor a felnőtt úszójegy ára 3 százalékkal, a gyermek és nyugdíjas úszójegy ára pedig 11 százalékkal csökken. Az új árak május 1-től lépnek életbe. Ami az uszodát illeti, a létesítmény a tervek szerint május 29-én végleg bezár, addig a jelenleg érvényben lévő belépődíjak maradnak.

Díjak az arra érdemeseknek

Zárt ülés keretében díjakról is döntött a közgyűlés. A díjak és az arra érdemesek:

Kecskemét Sportjáért Díj: Guóth Iván, a Kecskeméti Sportiskola serdülő kosárlabda csapatának edzője,
Kecskemét Közművelődéséért Díj: E. Kovács Zoltán, a Planetárium igazgatója,
Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj: Dr. Török István nyugalmazott kancellár,
Kecskemét Városért Oktatási Díj: Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány és Vörös Enikő, a Kodály Iskola tanítója,
Ifjúság a Közösségért Díj: a 118. számú Kalazancius Cserkészcsapat,
Kecskemét Ifjúságáért Díj: Nagy Péter

A sportdíj átadása június 11-én, a Városi Sportnap keretében lesz, a többi elismerést a május 26-ai közgyűlésen adják át.

Belterületbe vonást kezdeményeznek

Újabb belterületbe vonásokról döntött a testület. Ennek értelmében egy Alsószéktó-Kiskőrösi úti, egy katonatelepi, egy hunyadivárosi és három Vacsi közben lévő terület esetében kezdeményezi az önkormányzat a földhivatalnál a belterületbe vonási eljárás elindítását.

Változás a hajléktalanok ellátásában

Augusztus 1-ével végleg megszűnik az ellátás a Táncsics utcai hajléktalanszállón. A feladat ellátására az önkormányzat lefolytatta a közbeszerzési eljárást, és ma döntött arról, hogy annak nyertesével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal megköti a szerződést. A nyertes ajánlattevő várhatóan június 1-től veszi át a feladatot. A megkötendő szerződés része az is, hogy az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága által a Táncsics utcán foglalkoztatott 17 közalkalmazottat a nyertes köteles alkalmazni.

Támogatás az SOS Gyermekfalu jubileumához

110 ezer forint támogatást kaphat az SOS Gyermekfalu a Petőfiváros-Felsőszéktó Városrészi Önkormányzat előirányzatából. A részönkormányzat erről szóló korábbi határozatát most a közgyűlés is jóváhagyta. A kecskeméti gyermekfalu a támogatást a fennállásának 20 évfordulója alkalmából rendezett ünnepség lebonyolítására költheti.

„MÉLTÓSÁG MEZEJE 2010”

A tavalyi nárciszültetés emlékére helyezhet el emlékkövet az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány a Városháza és a Nagytemplom között. Az előzmény, hogy a szervezet tavaly szeptemberben ezen a területen tartotta meg a „Méltóság mezeje 2010” elnevezésű rendezvényt, amelynek keretében 300 nárciszhagymát ( a nárcisz az emberi méltóságban a halál legyőzésének, a szeretetnek a szimbóluma) ültettek el. A közgyűlés hozzájárult az emlékkő elhelyezéséhez.

A Katedrások készítették a legjobb kisfilmet

A közgyűlés végén a képviselők három kisfilmet tekintettek meg, és kiderült az is: a Katedra iskola diákjai által készített alkotást küldi a város Stuttgartba. A filmeket még szerda délután választotta ki egy szakmai zsűri, összesen hét alkotás közül. Az előzmények: a Városok a Gyermekekért Hálózatot – amelyhez immár Kecskemét is csatlakozott – 2007-ben alapították, a stuttgarti polgármester kezdeményezésére, a Robert Bosch Alapítvány és az Európai Unió Régiók Bizottságának támogatásával.
Kecskemét önkormányzata 2010 májusában először kapott meghívást a Stuttgartban 4. alkalommal megrendezett „Városok a Gyermekekért” nemzetközi önkormányzati szerveződés éves konferenciájára. A hálózat 2008 óta minden évben – valamelyik fő célja megvalósítása érdekében –
pályázatot hirdet a résztvevők között, amelyek közül az általa legjobbnak választott projektnek ítélik oda az Európai Kiválóság Díját (European Award of Excellence).
Kecskemét önkormányzata – a Kecskeméti Ifjúsági Otthon által megvalósított – „Vizuális kommunikáció, mozgókép- és médiaismeret oktatása, elsajátítása a Cine-Java Filmklubban” nevű projekttel első alkalommal vett részt a stuttgarti szervezet által meghirdetett pályázati kiíráson. Az eredményhirdetés és a díjátadás a soron következő stuttgarti konferencián lesz. E projektben 39 önkormányzat vett részt, közülük most 12-t kértek fel egy olyan videoklip elkészítésére, amelyet fiatalok készítenek fiataloknak. Erre vállalkozott Kecskemét hét iskolájának csapata. A projekt szakmai koordinátora Kecskeméten az Ifjúsági Otthon volt. A mintegy egyperces kisfilmek elkészítésére a Bolyai János Gimnáziumból, a Református Gimnáziumból, az ÁFEOSZ-ból, a Katedra iskolából, a Vásárhelyi Pál Általános Iskolából, a Katona József Gimnáziumból, valamint az Angolkisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziumából jelentkeztek a csapatok. A munkában ezenkívül részt vett a Helpi is.
Szerda délután a szakmai zsűri a Református Gimnázium Lost & Found in Kecskemét című filmjét (vezető: Csenkiné Túri Edit, alkotó fiatalok: Gálos Lilla, Mogyoró Zsanett, Csajkó Mariann, Bayer Bence, Michael Nissen), a Katedra Gimnázium One Minute Story című alkotását (vezetők: Istvánffy Ilona, Menyhei Szabolcs, alkotó fiatalok: Szabó Eszter, Pálinkás Evelyn, Tóth Evelin) és a Katona gimnázium My City című filmjét (vezető: Gerstmár Rita, alkotó fiatalok: Bagyinszki Valéria, Rácz Gergő, Berta Bítia, Szabó Fruzsina) ítélte a legjobbnak. A képviselők mindhárom alkotást megtekintették, és végül egyetértettek a szakmai zsűri véleményével: a katedrások animációs filmjét tartották legjobbnak.
A város ezt az alkotást küldi Stuttgartba, ahol a Városok a Gyermekekért Európai Hálózat (Cities For Children Network) idei, június 6-ai éves konferenciájára a 12 önkormányzat által kiküldött filmből montázs készül.