Kezdőlap Régió KECEL: Átadták a szépen kivitelezett bölcsődét

KECEL: Átadták a szépen kivitelezett bölcsődét

Az idei év egyik legfontosabb projektje során, átadtuk a közel 200 millió forintból felépült új bölcsődénket, ahol a beruházásnak köszönhetően 24 férőhellyel bővült az intézmény befogadó képessége – nyilatkozta Haszilló Ferenc polgármester.
A következő esztendő egyik legnagyobb fejlesztésének ígérkezik a településünket Soltvadkerttel összekötő kerékpárút építése – amit jövő őszig szeretnénk átadni -, s jelenleg a közbeszerzési eljárás folyamatánál tartunk.
Nagyon fontos, hogy a szennyvízcsatorna beruházás 3. ütemére megnyertünk az 1 milliárd 250 millió forintos támogatást. A projekt menedzsmenti kiválasztása most történt meg, jelenleg a közbeszerzés előtt állunk, s tavasszal kezdődhet meg a kivitelezés.
Egy másik sikeres pályázaton 160 millió forintot nyertünk a külterületi útjaink felújítására.
Rendezvényeink közül megemlíteném a december első hétvégéjén sorra kerülő nagy hagyományokkal rendelkező Flora Virágfesztivált, amire szeretettel várjuk az érdeklődőket.