Kezdőlap Régió Távhőszolgáltatás

Távhőszolgáltatás

Megújuló energia a távfűtésben

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. mindig is élen járt abban, hogy korszerű eszközök, technológiák bevezetésével növelje a távhőszolgáltatás hatékonyságát. Mindezt annak érdekében teszi, hogy a fogyasztóinak a lehető legkevesebb költségébe kerüljön a fűtés és a használati melegvíz. Annak idején az elsők között alkalmazták például az országban a gázmotort, amely tovább értékesíthető villamos áramot is termel. Így sikerült évről évre országos szinten is kedvező áron tartani a kecskeméti távhőszolgáltatás árát. 

 A TERMOSTAR Kft. a hőtakarékossággal kapcsolatos törekvéseket is segíti, és évek óta erejéhez mérten támogatja a távfűtött lakások fűtéskorszerűsítését. Ma azonban már ez nem elég ahhoz, hogy a hatóságok és a piac (a fogyasztók) által támasztott energiatakarékossági elvárásoknak megfeleljenek, így további korszerűsítések, fejlesztések szükségesek. A gáz árának folyamatos emelkedése kézenfekvővé teszi, hogy a cég más, korszerűbb energiaforrás felhasználásának lehetőségeit is felkutassa, megvizsgálja. Szerencsére az Európai Unió és a Magyar Állam is támogatja pályázatokkal az ilyen irányú törekvéseket. A jövő útja tehát a tüzelőanyag megújuló energiából történő biztosítása.

Ez adja az apropóját annak a szakmai konferenciának és kiállításnak, amelyet 2012. március 2-án, pénteken tart a Kft. a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. Az immár harmadik alkalommal megrendezendő esemény egész nap változatos, izgalmas programot kínál a téma iránt érdeklődőknek: a városi döntéshozóknak, a társasházi közös képviselőknek, az intézményvezetőknek, az építőipari és környezetvédelemmel foglalkozó cégeknek. A 9-től 12 óráig tartandó energiatakarékossági szakkonferencia első előadója a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Klíma és Energiaügyekért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető helyettese dr. Toldi Ottó, akitől első kézből hallhatnak információkat a megújuló energiaforrások szerepéről a hazai energiapolitika tükrében.

Fodor Zsolt az EDF DÉMÁSZ Zrt. munkatársa a Zöldforrás Biogáz Erőmű Projektről számol be, míg dr. Kovács Gábor Nyugat-Magyarországi Egyetem docensétől az energiaültetvényekről, mint megújuló energiaforrásokról hallhatunk érdekes előadást.

Horváth Attilától, a TERMOSTAR Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, itt juthatnak az érdeklődők először információhoz arról, hogy a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. a jövőben hogyan kívánja a megújuló energiát hasznosítani a szolgáltatási rendszerében.

− A TERMOSTAR Kft. törekvése az, hogy a fogyasztókat megfizethető árú, környezetbarát technológiával előállított hőenergiával lássa el. − mondta Horváth Attila ügyvezető. − Ez látszólag ellentmondás, de számunkra valóban az a legfontosabb, hogy olyan összegű számlákat bocsáthassunk ki, amelyeket ebben a nehéz gazdasági helyzetben is biztonsággal ki tudnak fizetni a fogyasztóink. Ennek érdekében minden lehetőt megteszünk. Célunk, hogy a piacunk bővítésével, a szervezet hatékonyságának állandó javításával, fejlesztésekkel és energiatakarékossági tevékenységünkkel biztosítsuk tulajdonosaink, vevőink és dolgozóink elégedettségét.

Mind az Európai Unió, mind hazánk energiapolitikájában az elkövetkező években kiemelt szerepet kap a klímavédelem és ezzel szoros összefüggésben a megújuló energiaforrások hasznosítása, így a távhő és a megújuló energiák kapcsolatának kezelése ma az egyik legfontosabb téma a távhővel foglalkozó szakemberek között.

Az egésznapos rendezvény másik fontos része lesz egy kiállítás az előcsarnokban, ahol helyi vállalkozók mutatják be azon termékeiket, szolgáltatásaikat, amelyek az energiatakarékosság elérését célozzák. Többek között láthatunk hőszigetelt nyílászárókat, penészedésgátló rendszereket, intelligens épületautomatikát, energiát termelő készházat, hőszigetelő rendszereket. Mivel az energiatakarékosság szorosan összefügg a környezetvédelemmel, a szelektív hulladékgyűjtés és a szennyvíziszap hasznosításának lehetőségei is szerepelnek a kiállításon, valamint környezetünk legszebb természeti értékeit pedig fényképeken csodálhatják meg a látogatók.

A TERMOSTAR Kft. azt is fontosnak tartja, hogy már a gyermekekkel megismertesse a környezetvédelem fontosságát és lehetőségeit, így a kisiskolások, óvodások részére játékos kézműves foglalkozásokat szerveznek, amelyek keretében újrahasznosított anyagokból készíthetnek használati tárgyakat. A rendezvényt bio-termékek kóstolója teszi teljessé.

A TERMOSTAR Kft., energiatakarékossági rendezvénye március 2-án pénteken 9 órától 17 óráig várja az érdeklődőket a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban.