Kezdőlap Régió Kiállítás a magyar mérnöki teljesítményről

Kiállítás a magyar mérnöki teljesítményről

Magyarország EU soros elnöksége alatt Brüsszelben is látható volt az az anyag, amelyet – tablókkal, makettekkel kiegészítve – vidéken először Kecskeméten tekinthet meg a közönség március 20-a és 23-a között. A Kreatív Magyarország – Mérnöki Tudás – Múlt, Jelen, Jövő című tárlat a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának aulájában várja a látogatókat.

A kiállítás a magyar mérnöki tudás, innováció legjelentősebb múltbeli eredményei mellett felsorakoztatja napjaink találmányait és bemutatja a legújabb nemzetközi sikereket. A látványos tárlat 11 témakört ölel fel a közlekedéstől az informatikáig, és azt is szeretné szemléletessé tenni, hogy a mérnöki tudás hogyan épül be a mindennapok tárgy- és eszközhasználatába.

A kiállítás egyúttal arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a magyar gazdaság növekedésének egyik legfontosabb serkentő tényezője a mérnöki tudásban rejlő innovatív lehetőségek kiaknázása és nem titkolt célja, hogy a nagy elődök eredményeivel, a magyar mérnökök nemzetközi sikereivel felkeltse a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődését a természettudományok, illetve a műszaki pályák iránt.

A kiállítás megtekinthető március 20-án 10 órától 16 óra 30 percig, 21-én, 22-én és 23-án 9 órától 16 óra 30 percig a GAMF Kar aulájában. A megnyitóra március 20-án 10 órakor kerül sor.

A kiállítás a kormány támogatásával, a Magyar Mérnöki Kamara és a Sygma produkció együttműködésével jött létre, Kecskemétre a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara közreműködésével érkezik.

További információ a kiállítás anyagáról: http://mernokitudas.hu