Kezdőlap Régió Járműipari Szabadegyetem

Járműipari Szabadegyetem

Járműipari szabadegyetem a Kecskeméti Főiskolán: merre tovább az űrrepülőgép-korszak után
Dr. Óvári Gyula, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Kar Katonai Repülő és Légvédelmi Tanszék egyetemi tanára lesz a járműipari szabadegyetem következő előadója 2012. április 17-én 16 óra 30 perckor a GAMF Kar Bolyai kiselőadójában. Előadásának témája: véget ért az űrrepülőgép-korszak, hogyan tovább?
Háttérinformáció
Az első ember, az orosz Jurij Gagarin űrrepülésének napra pontosan 20. évfordulóján, 1981. április 12-én startolt az amerikai űrrepülőgép (Space Shuttle) flotta első egysége, a Columbia. Ez, és a további 4 űrrepülőgép új korszakot nyitott az űrkutatásban. Lehetővé tették, hogy:
– 30 év alatt (2011-ig) végrehajtott összesen 135 repülésük során, összesen 1033 nap alatt, 852 fő (nemcsak pilóta, tudós és kutató is!), eljusson és tevékenykedjen a világűrbe;
– pályára állítsák, majd évekkel később megjavítsák a Huble-űrteleszkópot és több más mesterséges holdat;
– 37 csatlakozást végrehajtva, meghatározó részt vállaljanak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felépítésében, ellátásában és működtetésében;
– a világűrben végrehajtott kutatások során számottevően hozzájárultak az űrbiológiai, kozmológiai, kohászati, meteorológiai, térképészeti, csillagászati, orvosi, stb. tudományok fejlődéséhez, a naprendszerbe, emberek részvételével tervezett további űrutazások (Hold, Mars) előkészítéséhez.
Az eltelt 30 év alatt, az eredmények mellett a felhasználhatóság korlátai is kiderültek, kudarcok is bekövetkeztek (2 katasztrófa), valamint a folyamatos korszerűsítések ellenére is a Space Shuttle-ek technikailag is elavultak, így 2011-ben le kellett állítani azokat. Mindezek mellett új igények, kihívások is megjelentek (a gazdaságosság és repülésbiztonság lényeges javítása, az űrturizmus megvalósítása, bolygóközi utazásra alkalmas, embert szállító űrjárművek létrehozása, stb.), melyre azonnal válaszokat kell(ett volna) találni, ráadásul koherens és konzisztens módon az előzmények figyelembe vételével és a XXII. századba átnyúlóan.
Az előadás nyilvános, a belépés díjtalan.