Felkerült a matyó hímzés az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága szerda délután hozta meg a kedvező döntést. Cikkünkben megismerheti a matyó hímzést, és Matyóföld kultúráját is.
Eddig magyar elemként a mohácsi busójárás szerepelt 2009 óta ezen a listán. Tavaly a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe bekerült a magyar táncházmódszer is.
A matyó hímzés mellett 35 másik szokás, illetve hagyomány pályázott az emberiség szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Franciaországból a breton fest-noz (éji ünnep) táncos-zenés fesztivál nyert felvételt, de a kulturális örökség része lett például a brazil karneváli zene és tánc, a frevo, az ecuadori toquilla pálma szalmakalap fonása és a ladakhi buddhista ének is.
A tagországoknak minden év március 31-ig kell megtenni jelöléseiket, mellékelni kell fotókat és egy tízperces filmet is, amely bemutatja az adott örökségelemet, majd a felterjesztést egyéves értékelési folyamat követi. A magyar kulturális kormányzat 2011 tavaszán terjesztette fel a matyó hímzést az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezményt 2003-ban fogadták el: erre azért volt szükség, mert a szervezet világörökségi egyezménye alapvetően az épített örökségre összpontosít.
Magyarország 2006-ban csatlakozott az egyezményhez, ezt követően kezdődött meg a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének kiépítése. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat – szóbeli hagyományokat, előadóművészeteket, társadalmi gyakorlatokat, ünnepi rítusokat, eseményeket, régi iparágak tudásanyagát tartalmazza.
22294_matyo-himzes-2.jpg
A nemzetközi szervezet illetékes kormányközi bizottsága hétfőtől péntekig ülésezik a szervezet párizsi székhelyén, hogy megvizsgálja a különböző listákra – a szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára, a sürgős védelemre szoruló szellemi kulturális örökség listájára, illetve a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe – érkezett közel kilencven jelölést. A testület kedden négy olyan elemmel növelte a szellemi örökség listáját, amelyek „sürgős megóvást” igényelnek. Az eltűnés által fenyegetett szellemi kulturális örökség kategória UNESCO-listájára került fel többek között a kirgiz nemez szőnyeg, a sirdak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nagy örömmel fogadta, hogy szerdán Párizsban, az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának ülésén felvették az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára a matyó hímzést. „A matyó népművészet – egy hagyományos közösség hímzéskultúrája című örökség-elemet önálló felterjesztésként nyújtotta be Magyarország” – szerepel az Emmi sajtó- és kommunikációs főosztályának közleményében.
Az UNESCO – (angolul: United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization), az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 1945. november 16-án alakult meg. Az UNESCO tevékenységének célja, hogy megteremtse a civilizációk, kultúrák és emberek közötti, a közös értékek iránti tiszteleten alapuló párbeszédhez szükséges körülményeket. Ez a szerep napjainkban különösen fontos, mert az egész emberiséget fenyegeti, és az Egyesült Nemzetek Alapokmányában megfogalmazott elveket és értékeket tagadja a terrorizmus. A világnak sürgető szüksége van olyan, az UNESCO küldetésének és tevékenységének fókuszában álló, a fenntartható fejlődést előtérbe helyező jövőképre, amely magában foglalja a béke megteremtését, az emberi jogok betartását, a kölcsönös tiszteletet, a szegénység megszüntetését, a kultúrák közötti párbeszédet az oktatás, a tudomány, a kultúra és a kommunikáció segítésével.
22294_matyo-himzes-3.jpg
Formák és minták
Mintegy 200 éves múltra tekint vissza a matyó hímzés. A matyó hímzés legkorábbi időszakából a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn, az országosan is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat Mezőkövesden a 19. század utolsó harmadában a piros-kék fonallal, az úgynevezett cipós-madaras mintával kivarrt lepedők váltották fel. A virágtöves, laza szerkezeteket a 19. század utolsó évtizedeiben erősen naturalisztikus ábrázolási mód követte: egyre többféle motívumot hímeztek ki, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá.
A minták előrajzolói, az „íróasszonyok” közül sokan, köztük a legismertebb és legsikeresebb Kisjankó Bori, Gáspár Mártonné született Molnár Borbála (1876-1954). Szűcs családból származott, ahol hagyományosan a férfiak készítettek dúsan hímzett bőr ruhadarabokat, ködmönöket és subákat. Mezőkövesden az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a szűcshímzések ornamentikájából táplálkozott.
Az 1900-as évek elején a rózsák, tulipánok és bimbók piros színe mindvégig megőrizte dominanciáját, de egyre inkább megjelentek más színek is: a kék, a sárga, a lila és a rózsaszín árnyalatai. A matt pamutfonalat élénk selymek és erőteljes színű gyapjúfonalak váltották fel. Az 1900-as évek első évtizedeiben születtek a legszebb textilek.
22294_matyo-himzes-5.jpg 22294_matyo-himzes-6.jpg
A férfiviseletek közül a jellegzetesen bő ujjú „lobogós ingek” kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készültek. Ezt később széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás váltotta fel. A férfiak és nők által is hordott gazdagon díszített hosszú kötényt, a surcot, fekete alapra dúsan hímzett, réz sújtással (ragyogóval) és selyemrojttal díszítették.
Minden darabnak más a mintája, hol geometrikus bossókával, hol finom és aprólékos szűcsrózsával, hol tenyérnyi surcrózsával hímezték ki őket. Formájában a női viselet nagyon különbözik az országszerte elterjedt sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől.
A kötények nemes alapanyagokból készültek és dúsan díszítettek őket. A színek, a díszítések és a változatos formájú főkötők elárulták viselőjének életkorát, családi állapotát és a társadalmi helyzetét is. A matyó hímzés szerepelt a 1885-ös Országos Háziipari Kiállításon, a Millennium tiszteletére 1896-ban felépített néprajzi faluban, az operaházi Izabella-bálon 1911-ben pedig előadták a Matyó lakodalmas táncjátékot. A hímzés sikeresen bemutatkozott az 1908-as torinói világkiállításon is.
A hímzés megjelent a főúri-polgári szalonokban, híres divattervezők népies stílusú kollekcióiban, címlapokon, képeslapokon, s eljutott a tengeren túlra is. Jelenleg háromévente hirdetik meg a Kisjankó Bori Hímzőpályázatot és a Százrózsás Hímzőpályázatot.
22294_matyo-himzes-1.jpg
Matyóföld
Matyónak a Miskolctól 40 km-re nyugatra, a Bükk és az Alföld találkozásánál fekvő Mezőkövesd lakosságát nevezzük. A korábbi kutatások és elsősorban az itt élők vélekedése alapján Tard és Szentistván települések lakóit is matyónak mondták, bár viseletükben, hímzésükben mindhárom eltér egymástól. A matyónak nevezett települések közül mindig Mezőkövesd mezővárosa volt a vezető közösség (1973 óta város), innen diktálták a divatot.
Mezőkövesd Mátyás királytól kapott mezővárosi rangot és 1472-ben, Szent László napján a király járt is a városban, ezért sokan úgy tartják, a Mátyást szerető matyók a király nevének becézett alakjából kapták nevüket. Néprajzkutatók, köztük Herkely Károly szerint azonban inkább csúfnévről lehet szó, amellyel eredetileg a környék református lakóitól vallási-kulturális értelemben elkülönülő katolikus mezőkövesdieket illették, de később ez a csúfolódó jelentésárnyalat feledésbe merült.
A matyóság életmódjával, kultúrájával, népművészetével, népviseletével az 1890-es évek óta foglalkoztak kutatóink. Győrffy István, a magyar néprajz első egyetemi professzora, az 1920-as évektől rendszeresen kutatta a mezőkövesdi matyók életmódját, viseletét, hímzését. Korai halála miatt Fél Edit rendezte sajtó alá a Matyó népviselet c. könyvet, aki személy szerint is a matyóságnak egyik legkiválóbb kutatója volt. Az élete derekán elhunyt, sokoldalú, nagy tehetségű Fügedi Márta Mítosz és valóság: a matyó népművészet (1997, Miskolc) c. művében részletesen elemzi a matyó hímzések életútját a 19. század végétől napjainkig, és azt is, hogyan tartják meg saját viselet- és hímzéskultúrájukat, ugyanakkor hogyan teljesítik a kereskedelmi elvárásokat is.
A mezőkövesdi hímzés történeti fejlődése, alakulása, változása példaként szolgál a magyar népi hímzés általános fejlődéséhez is. Megtaláljuk a „régi” stílust, a 19. század „új paraszti stílusát”, és a 20. század első felének „legújabb stílusát” is.
A matyó népművészet
A 19-20. század fordulóján a különleges gótikus vonalú mezőkövesdi női viselet már a legismertebb paraszti öltözékek közé tartozott. Az Alföld-szerte hírek mondás: „hadd korogjon csak ragyogjon”, őrájuk illett a legjobban. Akármilyen szegény volt a matyó, de néhány öltözet cifra ruhájának és a derékig érő hímzett ködmönnek meg kellett lenni, még ha megkoplalta is.
A mezőkövesdi szűcsök derékig érő, pompásan hímzett fehér ködmönöket „kuzsukat” készítettek a menyecskék részére, amelyeket az asszonyok korra való tekintet nélkül viselhettek. A leghíresebb íróasszony (rajzoló), Kis Jankó Bori nagyapja is szűcsmester volt, aki a szebbnél szebb női kisbundákat virágozta. Leánya és unokája az ő műhelyében tanulta meg a matyó szűcshímzés kompozíciós rendjét, a színek harmóniáját.
A legnagyobb jelentőségű ezekben az években az 1896-ban megrendezett kiállítás volt a Városligetben. A „néprajzi faluban” 12 magyar és 12 nemzetiségi falut telepítettek, köztük Mezőkövesdet is. Akkori főjegyzője javaslatára 1896. szeptember 8-án került sor a matyó lakodalom bemutatására mintegy 150 fő részvételével. A menyasszonyt és a vőlegényt gondosan kiválasztották, az esküvőt a Terézvárosi templomban megtartották, majd az Andrássy úton haladva jutott vissza a lakodalmas menet a „néprajzi faluba”, a városligeti matyó házig.
Ez a nagy nyilvánosság előtt megtartott esemény a matyó népművészet megismertetésének és felfedezésének fontos állomása volt. Egyaránt felfigyeltek rá a szakemberek és azok az élelmes fővárosi és vidéki kereskedők, akik az 1900-as évektől elárasztották Mezőkövesdet. A mezőkövesdi lakodalmas pedig napjainkig Mezőkövesd idegenforgalmi látványossága.
22294_matyo-himzes-4.jpg
1911-ben a matyó hímzés kereskedelmi sikere arra ösztönözte az Országos Magyar Háziipari Szövetséget, hogy telepet létesítsen Mezőkövesden a varratáshoz. A feljegyzések szerint Zelei Ilona tanítónő már 300 asszonnyal dolgoztatott. 1911 után az idegeneknek való „varratás” olyan méreteket öltött, hogy 40 „íróasszonyt” is említenek, akik csak előrajzoltak, hogy a „varrók” (hímzők, tervező k) számára biztosítsák a munkát. 1938-tól legjelesebb néprajzkutatóink már írnak a mezőkövesdi népművészetről és kiváló iparművészeink készítik el hozzá a megfelelő sablonálható rajzokat. A magyaros öltözködés tervezésének legkiválóbb képviselője Az 1910-es évektől 1944-ig Zsindely Tüdős Klára a „pántlika” szalonban készült matyó jellegű öltözeteket kizárólag Mezőkövesden, Tardon vagy Szentistvánon hímeztette.
A Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet 1951-ben alakult meg. A kereskedelem számára hímzést vállaló asszonyok javarésze előzőleg a Mezőkövesdi Földmíves Szövetkezet háziipari csoportjához tartozott. Megalakulásakor a szövetkezet közös műhelyében nyolcan dolgoztak. 550 bedolgozó volt Mezőkövesd, Szentistván, Tard községekből. 1980-ban a közös műhelyben 535 fő volt, 1800-an 34 községben működött bedolgozó csoportok felügyelete alatt végezték munkájukat. Hímzett blúzokat, lakástextileket, népviseleti babákat készítettek. A szövetkezet tagjai közül 15 a Népművészet Mestere, 50 népi iparművész, 3 Népművészet Ifjú Mestere címben részesült.
Mezőkövesden a régi asztalosmesterek festett bútorai is országosan ismertek voltak. A festett bútorok készítését és festését még édesapjától tanulta Kovács András a Népművészet Mestere (1978) Mezőkövesd díszpolgára (1999). Fia, Kovács Szabolcs rajztanár, a Népművészet Mestere munkái országosan és külföldön is ismertek, unokája, ifj. Kovács Szabolcs méltó folytatója lesz a család tradicionális művészetének.
A Matyó Népművészeti Szövetkezet felszámolása után annak épületében kapott méltó helyet Mezőkövesden a Matyó Múzeum állandó kiállítása az 1990-es évek elején, ahol Mezőkövesd történeti múltját és legújabb eredményeit a tárgyi népművészet és a „nemzeti háziipar” jövőjét mutatják be.
A női test alakját kiemelő matyó népviseletet a 19. század végén szívesen öltötték magukra az arisztokrata hölgyek is. Testhez simuló felsőrész, vállnál megemelt ujj, derékban elálló fodor, hosszú, alul fodros szoknya jellemzi. A férfi viselet jellegzetessége a nagyon bő ujj, gyakran széles hímzéssel, horgolt csipkével. A matyó hímzésre legjellemzőbb a „matyó rózsa”. A leghíresebb „íróasszony” Kis Jankó Bori volt, ő alkotta meg a rózsa legtöbb variációját. Emlékére háromévente hímzőverenyt rendeznek.
