Kezdőlap Régió A BNI (Business Network International) INGATLAN FÓKUSZNAPOT tartott Kecskeméten

A BNI (Business Network International) INGATLAN FÓKUSZNAPOT tartott Kecskeméten

A BNI (Business Network International) INGATLAN FÓKUSZNAPOT tartott
Kecskeméten

A mai napon INGATLAN FÓKUSZNAPOT tartottak Kecskeméten a Sasfészek
Étterem emeleti különtermében. A rendezvényen olyan cégvezetők,
vállalkozók, képviselők voltak jelen, akiknek tevékenysége az
ingatlanokhoz kötődik.

A reggel 8 órakor kezdődő, üzleti reggelivel egybekötött találkozón a
résztvevők tovább bővíthették kapcsolatrendszereiket. A rendezvényt
Alter Róbert régióigazgató nyitotta meg, aki feleségével, Alterné Kiss Olgával az Aki ad, az nyer üzleti filozófia mentén működő üzleti közösség épülését Bács-Kiskun megyében szervezi. A találkozón a résztvevők pár szóban összefoglalva bemutathatták fő foglalkozási területüket, kiemelve, hogy miben tudnának segíteni a jelen lévő vállalkozásoknak. A bemutatkozást követően Vass Gábor a Rolling
Consulting Hungary Kft. nevében, pályázatírással kapcsolatban tartott
előadást. Ezután Berebora Ferenc, az MKB Bank kecskeméti fiókvezetője
egy prezentáció keretében beszélt a jelzálog és hitelreferens
tevékenységekkel kapcsolatban. A délelőttöt Avidor András BNI
Magyarország igazgatója zárta, aki a BNI rövid történetét, elért
sikereit és további fontos adatokat osztott meg a vendégekkel.

A BNI története
A BNI-t 1985-ben Ivan Misner amerikai üzletember alapította, s több mint
negyedévszázados történelme alatt az üzleti kapcsolatépítés és a
kapcsolati marketing vezető szervezetévé vált. Mára a BNI 59 országban,
több, mint 6500 csoporttal, 170 ezer főt meghaladó taglétszámmal működik
a BNI üzleti közössége, ahol a tagok jutalékmentesen, bizalmi alapon
segítik egymást üzleti ajánlásokkal.
A BNI Magyarországon 2008 óta működik, 2014-ben több mint 700 magyar
vállalkozás rendelkezett tagsággal a fővárosban és további 8 vidéki
városban. Tavaly a magyar BNI tagok 14,1 milliárd forint többletbevételt
generáltak egymásnak és mindezt jutalék nélkül.

A heti rendszerességgel találkozó üzleti csapatukba profi vállalkozókat keresnek. Fő mottójuk: „Givers Gain” /
„Aki ad, az nyer!”
„Változtass az aktivitásodon, hogy növekedhess.”

Következő országos találkozóról információk:
Budapest, Lurdy-ház – 2015. 02. 24-26.
Nemzetközi Networking Hét
Regisztrálni szükséges!
networkingkonferencia.hu/networkinghet

BNI_00014 BNI_00017 BNI_00019 BNI_00020 BNI_00022 BNI_00024 BNI_00026 BNI_00028 BNI_00031 BNI_00041 BNI_00043