Kezdőlap Régió KULTÚRA

KULTÚRA

A hajdúszoboszlói Hungarospa lett az Év Fürdője

Budapest, 2015. október 8., csütörtök (MTI) – A hajdúszoboszlói Hungarospa lett az Év Fürdője az idén első alkalommal megrendezett közönségszavazáson, amelyen 170 ezer szavazat érkezett a 200 magyarországi fürdőre – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel csütörtökön.

A termalfurdo.hu internetes újság által szervezett megmérettetés célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét az ország termálvízkincsére és az arra épült fürdőkre. Magyarország páratlan termálvízkinccsel rendelkezik, ami nemcsak mennyiségében, de minőségében is kiemelkedőnek számít világviszonylatban – emeli ki a szövetség.
A fürdők három kategóriában indultak: Az Év Fürdője 2015., Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2015., minden kategóriában a 15 legkedveltebbet emelték ki.
2015-ben Az Év Fürdője a hajdúszoboszlói Hungarospa lett, amely az ország, és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, 30 hektáros területen 6200 négyzetméteres vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. Budapesten a legkedveltebb fürdő az Aquaworld Resort Budapest lett.
Az Év Feltörekvő Fürdője címet idén a Szolnok megyei Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ szerezte meg, amely országosan talán még kevésbé ismert, de az elmúlt évtized tudatos és átgondolt fejlesztései révén a saját régiójában igen népszerű.
A Helyiek Kedvenc Fürdője címet a tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdő nyerte el. A Kecskemét közelében található, 2014-ben teljesen megújult fürdő különlegessége az 50 fő befogadására alkalmas rönkszauna.

MTI 2015. október 8., csütörtök