Kezdőlap Kecskemét Befejeződtek az energetikai felújítások hat kormányhivatali épületben

Befejeződtek az energetikai felújítások hat kormányhivatali épületben

Sikeresen lezárult „A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal központi épületének energetikai felújítása” című projekt, amelynek köszönhetően a Törzshivatal épületén kívül öt másik épület neregetikai korszerűsítése is megtörtént. A projektre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal összesen 1.035 milliárd forint uniós és hazai támogatást nyert.

A projekt mai zárórendezvényén Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszöntötte a résztvevőket hangsúlyozva: a központi épület energetikai felújításának köszönhetően látványában is megújult a kecskeméti belváros képét meghatározó, egyik legemblematikusabb épület. Ezt követően Kovács Ernő kormánymegbízott szólt, beszédében kiemelve a beruházás környezetvédelmi és költséghatékonysági tényezőit, és emlékezve az épület 1972-es születésére, múltjára.. Az eseményen részt vett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki elmondta: jövőre először lesz a megyéknek saját uniós pályázati kerete, Bács-Kiskun esetében ez 63 milliárd forint, amelyból döntően energetikai beruházásokat valósítanak meg.

A projekt keretében eredetileg csak a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Törzshivatalának épülete energetikai felújítását tervezte a kedvezményezett. A fejlesztésre azonban plusz forrrást (úgynevezett ráemelést) kapott, amelyból további 5 épület korszerűsítését végezte el.

A fő helyszín a Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. szám alatti Törzsépület, amelynek éves gázfogyasztása eddig megközelítette a 23 millió Ft-ot. Az energetikai korszerűsítés során az épület homlokzatai utólagos hőszigetelést kaptak, a lapostetők vízszigetelése felújításra került, valamint kiegészítő hőszigetelés készült a tetőkön is ún. fordított rétegrendi kialakítással. A homlokzati hőszigetelés A1 nem éghető besorolású 12cm vastagságú. A hőszigetelésre az egész érintett épületrész vonatkozásában, a meglévő kerámia burkolathoz igazodó kazettás acéllemez homlokzati burkoló rendszer került. A lapos tetők hőszigetelése fordított rétegrendi kialakítással lett megoldva. A homlokzati nyílászárók műanyag tokszerkezettel, külső oldalon alumínium burkolattal (un. alumínium klipsszel) készültek.

A fejlesztés során a fűtési hálózat és a hozzá tartozó hőleadók teljes egészében elbontásra kerültek, helyettük két fűtési rendszer, egy meleg vizes, valamint egy levegő-levegő hőszivattyús került kiépítésre.

Az épületben a tetőtéri gépészeti helyiségben került elhelyezésre 3 db 105kW egységteljesítményű kondenzációs gázkazán. A fűtési rendszer külső időjárás függvényében vezérelt előremenő hőmérséklettel üzemel. Az új kétcsöves acélcsöves fűtési hálózat az épület adottságait figyelembe véve szintén alsó elosztású lett. A fűtési hálózatban fordulatszám szabályozott szivattyúk szállítják a mindenkori igényeknek megfelelő térfogatáramot. A fűtési felszállók dinamikus beszabályozó szeleppel kerültek kialakításra. A lapradiátor hőleadók termosztatikus radiátor szeleppel és szelepfejjel biztosítják a helyiség hőmérsékletszabályozást.

 

A hűtési igényekkel is rendelkező irodákban levegő-levegő hőszivattyús rendszer biztosítja a fűtést és a hűtést. Az új rendszer változó hűtőközeg áramú. A kültéri egységek a lapostetőn kerültek elhelyezésre, míg a parapetes beltéri egységek a nyílászárók alá kerültek. A helyiség hőmérsékletszabályozást a készülékbe épített vezérlők, míg a több beltérit magában foglaló helyiségekben oldalfali termosztát biztosítja.

A projektbe újonnan bevont épületek: Baján a Kolozsvár utca 1. szám, Kecskeméten a Bihar u. 10. számés a Nagykőrösi utca 32. szám, Kiskunfélegyházán a Jókai Mór u. 8. szám, valamint Kiskunhalason a Szilády Áron u. 19-21. szám alatti Kormányablak „A” és „B” épülete. Így a projekt összes elszámolható költsége 735 221 604.- Ft-ról 1 035 221 604.- Ft-ra módosult.

A ráemelésnek köszönhetően a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint Kedvezményezett az 5 újonnan bevont épület energetikai korszerűsítését valósította meg. Az épületeken utólagos hőszigetelés, a korábbi nyílászárók cseréje, és egy esetben 30,0 kVA villamos teljesítményű, napelemes, háztartási méretű kiserőmű került telepítésre.

További információ: www.bkmkh.hu

Önkormányzati Hivatal-2015-11-26_00001 Önkormányzati Hivatal-2015-11-26_00003 Önkormányzati Hivatal-2015-11-26_00004 Önkormányzati Hivatal-2015-11-26_00007