Kezdőlap Kiemelt A partnerségről szólt a Vállalkozók Napja

A partnerségről szólt a Vállalkozók Napja

Nem lesz a kereskedelemben előírt foglalkoztatás

Budapest, 1015. december 4. – A VOSZ akkor is a vállalkozók érdekeit képviseli, ha támogatja, és akkor is, ha kritizálja a kormányt – hangzott el a 17. Vállalkozók Napján. Az államnak pedig nem megnehezítenie, hanem megkönnyítenie kell a vállalkozók dolgát, amelynek érdekében a kormány és a VOSZ folyamatos párbeszédére van szükség.

 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját. Az eseményen minden megye képviseletével mintegy 600 vállalkozó vesz részt – mondta el az ünnepséget megnyitó beszédében Ádám Imre. A VOSZ soros elnöke hozzátette: a szervezet egyet jelent a sokszínű, érdekképviseletet, szolgáltató valamint kulturális missziót egyaránt ellátó vállalkozói szövetséggel. A VOSZ neve egyben összeforrt a Prima díjakkal is. Ezekben a díjakban elemi erő van, amely képes a társadalom egészére jobbító hatással lenni.

Ádám Imre kifejtette: a VOSZ a vállalkozók szolgáltató partnere is egyben, amelynek legnagyobb sikere a mára nagy múltra visszatekintő Széchenyi Kártya megalkotása. A szervezet egyben a vállalkozók véleményének hordozója, amely hallatja hangját a gazdaságot érintő országos ügyekben.

 

„Különleges teljesítményt mutatnak fel a magyar vállalkozók, hiszen az állam működésének ellenére sikerül elérniük eredményeiket” – így köszöntötte a megjelenteket az eseményen Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: az állami bürokrácia, az állam egésze ma nem partnerként kezeli a vállalkozókat, ezen pedig változtatni kell. Az állam inkább megnehezíti a cégek helyzetét, semmint megkönnyítené, a bürokrácia megöli a vállalkozói kedvet – fogalmazott Lázár. Szerinte változás akkor lesz, amikor a NAV dolgozói tisztában lesznek azzal, hogy a fizetésüket a vállalkozóktól kapják.

Az államnak a párbeszédre kell törekednie a vállalkozókkal, akik egyben a legfontosabb szövetségesei is. Ebben a folyamatban a kormány számít a VOSZ tapasztalatára, javaslataira is – jelentette ki a miniszter. Ennek értelmében a legtöbb vitát kiváltott, 400 négyzetméterenként előírt kereskedelmi foglalkoztatási kötelezettségről Lázár kijelentette: nincs ilyen döntés, és nem is lesz mindaddig, amíg a kérdésről a kormány a vállalkozókkal nem állapodik meg erről. A kijelentést a közönség soraiban nagy taps fogadta.

 

Minden kormánnyal voltak vitáink, és minden kormánynak sikert kívántunk – jelentette ki a párbeszéd kapcsán Demján Sándor. A VOSZ ügyvezető elnöke ünnepi beszédében kifejtette: vállalkozói érdekképviseletként a feladatuk a vita, amely nem háborút jelent. Demján Sándor üdvözölte Lázár János az olcsóbb és hatékonyabb államra tett utalásait, és kijelentette: számtalan intézmény van felesleges létszámokkal feltöltve. A forrásokat nem erre, hanem inkább a gazdaság élénkítésére kellene fordítani, a bővített újratermelést bátorítani, és kedvező hitelekhez juttatni a vállalkozókat.

A gazdaság élénkítése azért is szükséges, mert az ország termelékenysége jelenleg nem megfelelő szintű – jelentette ki. Ennek javításához normatív adócsökkentés, bővülő teljesítmény kell. Az eredmény pedig az lesz, hogy az adósságot nem visszafizetjük, hanem kinőjük – tette hozzá az elnök.

 

A hagyományoknak megfelelően az esemény végén átadták az ország legkiválóbb vállalkozóinak a rangos díjakat. Az elismerések magas rangú állami és szövetségi kitüntetések, amelyeket csak a legjobb teljesítményt nyújtó gazdasági szereplők, vállalkozók kaphatnak meg országszerte – hangzott el az eseményen.

 

 

A MINISZERELNÖK JAVASLATÁRA, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT ELISMERÉSEK:

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje

Korcsmár István – az Alisca Bau Építőipari Zrt. vezérigazgatója (Tolna megye)

 

Magyar Arany Érdemkereszt

Szakács József – a Sza-Lee Kft. alapító tulajdonosa, a VOSZ Csongrád Megyei Szervezetének elnöke (Csongrád megye)

 

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTER ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK:

 

Magyar Gazdaságért Díj

Bárány László – a Master Good Kft. ügyvezető tulajdonosa

(Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Gulyás Sándor – az Unicorn Work Kft. ügyvezető tulajdonosa, a VOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke (Hajdú-Bihar megye)

Lóczi Miklós – a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. elnök-vezérigazgatója

(Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Lődi Dénes – az SFT Felülettechnológiai Kft. ügyvezető igazgatója

(Komárom-Esztergom megye)

Dr. Medgyessy Ildikó – az Elegant Design Zrt. elnök-vezérigazgatója (Budapest)

Orbán Balázs – a Forbairt Consulting Kft. ügyvezető igazgatója (Budapest)

Ritter Géza – az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Széles Ernő – a BusinessPlus Consulting Kft. ügyvezető igazgatója (Budapest megye)

Tóth Istvánné – az Ügyviteli Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója (Bács-Kiskun megye)

 

 

 

Lázár János (1) Makra Tibor