Kezdőlap Kiemelt A korábbi kutatások alábecsülték a globális felmelegedés hatását az óceánokra

A korábbi kutatások alábecsülték a globális felmelegedés hatását az óceánokra

Miami, 2016. január 26., kedd (MTI) – A klímaváltozás hatásait vizsgáló korábbi kutatások alábecsülték azt, miként járul hozzá a melegedő óceánok és tengerek vízének térfogat-növekedése a tengerszint emelkedéséhez – derítették ki német kutatók.

A szakemberek műholdas adatok elemzése alapján kimutatták, hogy ez hatás az eddig feltételezettnél majdnem kétszer nagyobb volt 2002 és 2014 között. Ez például azt eredményezheti, hogy jelentősen megnő a heves viharok kockázata.
Az óceánok vize ugyanúgy viselkedik, mint a higanyos hőmérő: amikor a hőmérséklet emelkedik, a folyadék kitágul, és szintje megemelkedik a kicsiny csőben. Mivel az óceánok hasonló módon két kontinens közé vannak zárva, vízszintjük szintén emelkedik, amikor felmelegszenek a növekvő hőmérséklet által.
„Az óceánok mélyebb részein, már egy kicsiny mértékű melegedés is elég ahhoz, hogy jelentős tengerszint-emelkedést idézzen elő” – hangoztatta Roelof Rietbroek, a Bonni Egyetem geodéziai és geoinformációs intézetének kutatója, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány egyik szerzője.
„Mostanáig alábecsültük, mennyivel járult hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez az óceánok víztömegének hőmérséklet okozta térfogat-növekedése” – tette hozzá Jürgen Kütsche professzor.
A Bonni Egyetem kutatói a Német Geokutató Központ (GFZ) és az Alfred Wegener Intézet szakembereivel a GRACE műhold által gyűjtött gravitációs mező és a Jason-1 és Jason-2 óceánkutató űrszondák magasságmérői által végzett tengerszintmérések adatai alapján számították ki, mennyit emelkedett a tengerszint 2002 és 2014 között.
Mostanáig a víz térfogat-növekedéséből adódó tengerszint növekedést évi 0,7-1 milliméterre becsülték a szakemberek. Az új számítások szerint az óceánok vizének térfogat-növekedése évi mintegy 1,4 milliméterrel járult hozzá a tengerszint-növekedéshez. „Ez a különbség nagyjából megfelel a grönlandi jégtáblák olvadásából származó tengerszint-emelkedésnek – mondta Rietbroek.
A műholdas adatok szerint a legnagyobb mértékű térfogat-növekedésből adódó tengerszint-emelkedést a Fülöp-szigeteknél tapasztalták, évente mintegy 15 millimétert, miközben az Egyesült Államok nyugati partjainál a tengerszint nagyjából változatlan maradt, köszönhetően annak, hogy a térségben nem melegedett az óceán vize.
http://phys.org/news/2016-01-ocean-underestimated.html

MTI 2016. január 26., kedd

(Kép forrása: Internet)