Kezdőlap Diákélet Budapesti Gazdasági Egyetemként működik tovább a Budapesti Gazdasági Főiskola

Budapesti Gazdasági Egyetemként működik tovább a Budapesti Gazdasági Főiskola

Budapest, 2016. január 11., hétfő (MTI) – Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) néven, alkalmazott tudományok egyetemeként folytatja működését az idei évtől a Budapesti Gazdasági Főiskola.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár az átalakulás alkalmából tartott hétfői, fővárosi ünnepi szenátusi ülésen rámutatott: az elvégzett következetes munka vezetett ahhoz, hogy elnyerje az intézmény az alkalmazott tudományok egyeteme címet.
Hangsúlyozta: a BGE a munkaerőpiaccal szoros partneri kapcsolatban képzi a szakembereket. Ez nemcsak az oktatás területén lesz fontos a jövőben, hanem a kutatásban is kiemelt jelentőséggel bír majd – mondta, és szólt arról is, hogy fokozott hangsúlyt kell fektetni a tartalom fejlesztésére is.
Megemlítette, hogy a BGE Zalaegerszegen kihelyezett képzést folytat.
Sándorné Kriszt Éva rektor az intézmény ünnepi szenátusi ülésén kiemelte: valóra vált mindaz, amire régóta vártak, amiért nagyon sokat dolgoztak, és a felsőoktatási törvény módosításával a Budapesti Gazdasági Főiskola január 1-jétől alkalmazott tudományok egyetemeként, Budapesti Gazdasági Egyetem néven folytatja tevékenységét. Örömét fejezte ki, hogy az intézmény az elsők között érdemelte ki ezt a címet. A brandet ugyanakkor tovább kell vinni, mert annak eszmei és piaci értéke van – hangsúlyozta.
A rektor felidézte a főiskola történetét – amely 1857-ig nyúlik vissza – és rámutatott: a BGF 2000 januárjában a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola integrációjával jött létre.
A BGF az ország legnagyobb főiskolájává vált és az ötödik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény, a végzett hallgatóikat szívesen foglalkoztatják a munkaerőpiacon, 78 százalékuk már az abszolutórium megszerzésekor főállású munkaviszonyban van.
Az intézmény tájékoztatása szerint a BGE-nek mintegy 18 ezer hallgatója van.
Dietz Ferenc kancellár rámutatott: örömteli és nagyon fontos esemény, hogy a főiskola elnyerte az alkalmazott tudományok egyeteme címet. Nem dőlhetnek azonban hátra, ezt a  címet meg kell tölteni tartalommal, meg kell valósítani céljaikat. Ezek között említette, hogy a BGE a kelet-közép-európai térség meghatározó intézménye legyen. Szükségesnek nevezte továbbá a nemzetközi versenyképesség erősítését, és azt, hogy a vállalati szektorral tovább erősítsék kapcsolataikat. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak a név változott, új logót is visel ezentúl az intézmény.
Az alkalmazott tudományok egyeteme címet az az intézmény használhatja, amelyik legalább négy alapképzési szakon és két mesterszakon jogosult képzésre, valamint az oktatóinak, kutatóinak legalább 45 százaléka rendelkezik tudományos fokozattal.
(FOTÓ)

MTI 2016. január 11., hétfő

(Kép forrása: Internet)