Kezdőlap Kiemelt Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre

Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre

 

 

Debrecen, 2016. január 22., péntek (MTI) – Debrecen megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, amelyet egy brit várossal együtt tölthet be – jelentette be a település polgármestere pénteken a térség országgyűlési képviselőivel tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

Papp László felidézte, Debrecen 2004-ben kandidált a 2010. évi cím elnyerésére, de akkor Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa.
A város azóta az akkori pályázatban szereplő több kulturális fejlesztést megvalósított: elkészült a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Kölcsey Központ, és megújult a nagyerdei szabadtéri színpad – sorolta polgármester, aki szerint a város elérhetősége is javult: ma már Európa számos nagyvárosával van légi összeköttetése.
Papp László szerint Debrecennek vannak kulturális tervei és ambíciói, ami megalapozza a mostani kandidálást. A Modern városok program keretében megkapják azokat a forrásokat, amelyekből megújul a Csokonai Színház épülete, és elvi megállapodást kötöttek a kormánnyal, hogy a szerkezetkész állapotban lévő Latinovits Színház befejezését a magyar-román határon átnyúló alapokból támogatják.
A polgármester hozzátette: szakmai grémium alakul a pályázat részleteinek kidolgozására, a dokumentumban fontos szerepet szánnak a térség településeinek bevonására, és – egyetemváros lévén – a kulturális örökséget továbbvinni hivatott ifjúságra.
Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint a város már számos nemzetközi fórumon bizonyította, hogy képes nyerni. „Minden olyan lehetőséget, ami Debrecen további fejlődését támogatja, meg kell ragadni, és ez most komoly lehetőség” – mondta. Kósa Lajos szerint Debrecen Magyarország vezető vidéki városa, amely az elmúlt években európai összehasonlításban is egyedülállóan fejlődött.
Debrecennek jó esélye van arra, hogy nyerjen a pályázaton, de olyan fejlesztéseket kell magvalósítani, amelyek később is fenntarthatók lesznek – figyelmeztetett.
Halász János országgyűlési képviselő, Debrecen korábbi kulturális alpolgármestere párhuzamot vont a 2004-es és a mostani pályázat között. Szavai szerint a „szocialisták zsákmánynak tekintették a kulturális főváros cím megszerzését”, de a Fidesz kellett Pécsett is ahhoz, hogy meg tudják valósítani a programokat. A mostani kormány nem zsákmányként, hanem lehetőségként tekint erre a folyamatra, pályázatot hirdet, amelyet nemzetközi szakértői zsűri fog elbírálni – mutatott rá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felügyelő testületének elnöke. Kósa Lajos hozzátette: Debrecen képes nyerni, „ha nem cinkelt lapokkal játszanak” a bírálók, és most tisztességes verseny lesz a városok között.
Papp László polgármester az MTI kérdésére válaszolva meggyőződésének adott hangot, hogy hamarosan lehull a lepel a Déri múzeumban letakarva őrzött Golgotáról, és ha Debrecen nyer a kulturális főváros pályázaton, komoly vonzerő lesz a híres Munkácsy-trilógia.
Hozzátette, folyamatos kapcsolatban van Pákh Imrével, a Golgota tulajdonosával, aki az Egyesült Államokból februárban érkezik Magyarországra. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank is keresi a megoldás mielőbbi lehetőségét – mondta Debrecen


MTI 2016. január 22., péntek 10:53

(Kép forrása: Internet)