Kezdőlap Sport Kleinheisler 2019-ig aláírt a Werder Bremenhez

Kleinheisler 2019-ig aláírt a Werder Bremenhez

Budapest/Bréma, 2016. január 20., szerda (MTI) – A szerdai orvosi vizsgálat után Kleinheisler László aláírta 2019-ig szóló szerződését a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Werder Bremenhez.

A megállapodásról az aláírást követően Thomas Eichin, a Bundesligában 16. helyen álló brémaiak menedzsere számolt be, hozzátéve, hogy „nagy lehetőségeket látnak a fiatal válogatott játékosban”.
„Az edzőtáborban részletes képet kaptunk róla, s meggyőződésünk, hogy László már a mostani szezonban, s a következő idényben is sokat segít majd nekünk” – idézte a Werder honlapja Eichint.
A Bild című német napilap értesülései szerint a 21 éves középpályásért 300 ezer eurót fizetett a brémai egyesület.
Kleinheisler a múlt héten a törökországi edzőtáborban csatlakozott a csapathoz és az azeri Inter Baku ellen egy barátságos mérkőzésen is pályára léphetett.
A válogatottban a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharc első mérkőzésén mutatkozott be és rögtön győztes gólt szerzett. A fiatal játékosra az őszi idényben nem számított a Videoton FC – mert nem volt hajlandó meghosszabbítani a lejáró szerződését -, ezért egyetlen bajnoki találkozón sem lépett pályára.
A Werder a Schalke 04 vendége lesz a német élvonal 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.

MTI 2016. január 20., szerda

(Kép forrása: Internet)