Kezdőlap Kiemelt Megtalálták Kína első császárának több ezer éves víz alatti palotájának maradványait

Megtalálták Kína első császárának több ezer éves víz alatti palotájának maradványait

Peking, 2016. január 22., péntek (MTI) – Kínai régészek úgy vélik, az egykori országegyesítő császár, a Jing Csengként született, de Csing Si Huang-tiként ismertté vált uralkodó egy több mint 2200 évvel ezelőtt épült – eredetileg tengermelléki – palotájának maradványaira leltek az északkeleti Liaoning tartományban.

A kőépítményt a Csing-dinasztia (i.e. 221-207) idején Szujcsung megye vízparti részére építhették, de már többnyire víz borítja, csupán apály idején bukkannak elő a hatalmas kődarabok.
A régészek a nagy kövek között felfedezni véltek egy 60 méter széles teret, amelyről azt gondolják, hogy vallási szertartások, egyéb fontos események helyszíne lehetett. Egy kikövezett utat is azonosítottak, amely feltevésük szerint a palotán vezetett keresztül.
A helyi sajtóbeszámolójában megszólaltatott halászok elmondták, a környéken, a tengerfenéken ősi pénzérméket, kerámiatárgyakat találtak.
A hadakozó fejedelemségeket egyenként meghódító, Kínát i.e. 221-ben egyesítő, halhatatlanságot kereső császár i.e. 210-ben bekövetkezett halála előtt többször is ellátogatott a Kelet-kínai-tenger partvidékére. A halál Kelet-Kínában érte, Sacsiu prefektúrában található palotájában, két hónap járásnyira az akkori fővárostól, Hszianjangtól.
Alkimistáinak és orvosainak higanytablettái végeztek vele, amelyek épp korlátlan ideig történő életben maradását szolgálták volna. Halálát – lázadástól tartva – titokban tartották, amíg a császári menet vissza nem tért a fővárosba.

MTI 2016. január 22., péntek

(Kép forrása: Internet)