Kezdőlap Olvasgató Szallas.hu: 10 százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus

Szallas.hu: 10 százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus

 

Budapest, 2016. január 21., csütörtök (MTI) – Az előzetes várakozásokat túlteljesítve, 10 százalékos bővüléssel zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, és 2016-ban is hasonló, 9 százalékos bővülés várható a Szallas.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint.

Az online szállásközvetítő MTI-hez csütörtökön eljuttatott évértékelése szerint ehhez az eredményhez hozzájárult, hogy 40 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás fizetések száma is.
A belföldi vendégforgalom szempontjából legerősebb hónapoknak számító július és augusztus tavaly még zsúfoltabbá vált: míg 2014-ben a foglalások 45 százaléka érkezett erre az időszakra, 2015-ben 50 százalékra nőtt ez az arány.
A közlemény idézi Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: az év első felére sem lehetett panasza a vendéglátóknak, amiben nagy szerepet játszottak a május végén lejáró SZÉP-kártya feltöltések is, tavasz végén ugyanis 7 százalékkal többen indultak útnak. A SZÉP-kártyás szállásfoglalások átlagértéke is 4 százalékkal nőtt. Ennek ellenére a magyarok közel kétharmada még mindig legfeljebb 50 ezer forintot költ belföldi szállásra.
A Szallas.hu elemzése alapján tavaly az összes foglalás több mint 60 százalékát az 1-2 éjszakás utazások adták. A három legnépszerűbb település Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló volt.
Az elemzés szerint a szállástípusok alapján továbbra is az apartmanok a legnépszerűbbek a belföldi utazók körében. Az összes foglaláson belül a hotelek – leginkább a 2 csillagos szállodák – tudták növelni a részesedésüket, a panziók népszerűsége viszont csökkent. Bár tavaly minden szálláshelytípus esetében megfigyelhető volt az átlagos foglalási érték növekedése, a legnagyobb növekedést a 4-5 csillagos hotelek, valamint a motelek érték el.
Az ügyvezető szerint idén valószínűleg 3-5 százalékkal drágábban kelnek majd el a belföldi szálláshelyek, és összességében további 9 százalékos piacbővülésre számítanak tavalyhoz képest. A Szallas.hu 2015-ben egyéni rekordot is döntött: volt olyan nap, amikor a közvetített szállásforgalom értéke meghaladta a 400 millió forintot – ismertette.
A Szallas.hu 2016-os előfoglalási adatai alapján az elmúlt év terrorcselekményei a magyar utazókra is hatottak: soha nem volt még ilyen mennyiségű belföldi előfoglalás a júliusi és augusztusi hónapokra, ezenkívül Horvátország is kimagasló népszerűségnek örvend. A magyar vendégek többsége idén inkább belföldön nyaral, illetve külföldi utazás kapcsán a terrorfenyegetettség szempontjából alacsony rizikóval bíró Horvátországot választja – véli Szigetvári József.

MTI 2016. január 21., csütörtök

(Kép forrása: Internet)