Kezdőlap Hit és élet ELVÉGEZTETETT!

ELVÉGEZTETETT!

A Húsvét a keresztyénség legnagyobb ünnepe.

Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és így az egész emberiség megváltásának az ünnepe. Amit Ádám elrontott az engedetlenségével, azt Jézus hozta helyre az Ő engedelmességével: „..engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”/Fil2:8/ Helyreállította az embernek Istennel való kapcsolatát. Ő a kapocs a Menny és Föld között. Minden általa lehetséges. Ő vette vállára a mi betegségünket, bűneinket, erőtlenségünket, szegénységünket. Átokká lett, hogy mi áldást örökölhessünk. Halálával és feltámadásával végérvényesen legyőzte az ördögöt. „ELVÉGEZTETETT!” /Jn 19:30/ – volt utolsó győztes kiáltása. Helyettünk szenvedett és halt meg, hogy mi ezáltal igazak, bűntelenek és egészségesek lehessünk. Saját tulajdon vérén vásárolt meg minden egyes embert. Az Ő bűntelen vére megtisztított minket. A Kereszt Jézus irántunk való végtelen szeretetét hirdeti. Jézus befejezett munkája révén teljes körű bűnbocsánatot nyertünk és így tökéletesen igazak vagyunk. Ezt kiérdemelni vagy megvásárolni nem lehet! Ez kegyelem, amit hit által tudunk elfogadni. Nincs olyan nagy bűn, amit Ő meg ne bocsátana!

Biztatlak kedves Olvasó, ha még nem kérted Jézustól bűneidnek bocsánatát, akkor ne késlekedj Hozzá jönni! Nem tudni, hogy mit hoz a holnap. Ő vár Rád, hogy elmondja, mennyire szeret!

Ez a Húsvét hozza el számodra is a feltámadást és az örök életet Krisztussal!

Legyetek áldottak!

dr. Kiss Katalin