Kezdőlap Gazdaság Megújult forrás nyílik a társasházak és lakásszövetkezetek számára

Megújult forrás nyílik a társasházak és lakásszövetkezetek számára

 

Az idei év első kiírása a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek: hétfőn jelenik meg az OTP Társasházi Pályázata

Megújult tartalommal és megnövelt keretösszeggel indítja útjára a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató idei pályázatát az OTP Bank. A február 22-ével, immár nyolcadik alkalommal, kiírásra kerülő OTP Társasházi Pályázaton a résztvevők három kategóriában összesen 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatási keretösszegre jelentkezhetnek. Emellett a pályázók képzési lehetőséget, folyóirat- és szoftver-előfizetést, valamint szakmai tanácsadási szolgáltatást is nyerhetnek. A pályázat megújításával és újbóli kiírásával az OTP Bank egy speciális eszközt biztosít a társasházak számára, amellyel olyan kisebb beruházásokat tudnak megvalósítani, amelyekre az állami és uniós pályázatok nem nyújtanak megoldást.

Budapest, 2016. február 19. A magyarországi lakásszövetkezeti és társasházi lakásállomány mintegy fele sürgős felújításra szorul, ami nagymértékben növeli a lakók lakásfenntartási költségeit. A 2015-ös Nemzeti Épületenergetikai Stratégia szerint a megkérdezett háztartások 40 százaléka értékelte „nagyon megterhelőnek” és 53 százaléka „időnként megterhelőnek” a lakásfenntartás költségeit. Mindez főként az épületek víz- és hőszigetelési hiányosságaira vezethető vissza. Az épületállomány korszerűsítését ugyan több állami program is támogatta az elmúlt években, ám ezek elsősorban a nagyobb volumenű korszerűsítések megvalósításához nyújtottak segítséget. Ezzel szemben a kisebb léptékű felújítások nehezen voltak párosíthatóak a megjelent pályázatokkal.

Ezeket a kisebb költségvetésű, de a lakóközösségek életkörülményeit nagyban befolyásoló felújításokat kívánja támogatni az OTP Bank Társasházi Pályázata, amelyet a pénzintézet február 22-én immár nyolcadik alkalommal hirdet meg. A megnövelt – összesen 10 millió forintos – keretösszeggel megjelenő pályázat idén tíz társasház és lakásszövetkezet korszerűsítéséhez biztosít vissza nem térítendő támogatást. Emellett, a három kategóriában kiírásra kerülő pályázaton több száz résztvevő juthat majd szakmai segítséghez az elnyerhető szaklap- és szoftver-előfizetésekkel, képzési lehetőséggel és tanácsadói szolgáltatással.

„Idén a pályázat tartalma és díjazása is megújult. Ugyanakkor a célunk immár nyolc éve változatlanul az, hogy segítsük és ösztönözzük a társasházakat, illetve lakásszövetkezeteket azoknak a szükséges felújításoknak a megvalósításában, amelyeknek köszönhetően szebbé, rendezettebbé, hatékonyabban működtethetővé, egyszóval élhetőbbé tehetik lakókörnyezetüket. Legyen szó a lakók biztonságát, közösségépítését, illetve a ház üzemeltetését szolgáló projektekről, a pályázattal igyekszünk anyagi és szakmai oldalról is stabil hátteret biztosítani a lakóközösségek életminőségének fejlesztéséhez, mindezt a lehető legegyszerűbb pályázati adminisztráció mellett” – hangsúlyozza Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. A társasházak, illetve lakásszövetkezetek február 22-e és június 15-e között nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon, az „OTP Társasházi Pályázat” menüpont alatt.

A társasházi és lakásszövetkezeti igényekre szabott pályázat egyszerre tölt be kiegészítő és hiánypótló szerepet, ugyanis egyelőre bizonytalan, hogy az állami vagy európai uniós forrásokból idén milyen pályázatokat írnak ki a lakóközösségeket megcélozva. Csonka Tibor úgy véli, a díjazásban nem részesülő pályázóknak sem kell lemondaniuk terveik megvalósításáról, hiszen a pályázati források mellett számos egyéb kedvező finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre. Így a különféle külső és belső felújítások finanszírozásában egyre nagyobb szerepet kapnak a lakástakarékpénztári szolgáltatások is, amelyek ma kiemelkedő, 30 százalékos állami támogatás mellett épületenként akár évi 324 ezer forint támogatást is jelenthetnek. Ezzel a lakóközösségek biztosított körülmények között juthatnak jelentős mértékű kamattámogatáshoz felújítási céljaik megvalósítása érdekében.