Kezdőlap Gazdaság Paksi bővítés – PM: nem lehet általánosságban titkosítani a beruházás adatait

Paksi bővítés – PM: nem lehet általánosságban titkosítani a beruházás adatait

Budapest, 2016. február 26., péntek (MTI) – Az Európai Bizottság és a kormány egyeztetésének eredményeként a jövőben nem lehet általánosságban titkosítani a paksi erőmű bővítéséről szóló adatokat – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője. Jávor Benedek felszólította a kabinetet, hogy haladéktalanul nyújtsa be az erről szóló törvénymódosító javaslatot.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a parlament tavaly fogadta el azt a jogszabályt, amelyik lehetővé tette, hogy a bővítésre vonatkozó információkat általánosságban elzárják a nyilvánosság elől anélkül, hogy meg kellene jelölni, pontosan mely adatokat akarják megvédeni.
Jávor Benedek szerint a törvény nem csak az alaptörvénnyel, de az európai joggal is ütközik, ezért panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz.
A bizottság most kézhez kapott tájékoztatása szerint a testület egyetért azzal, hogy a paksi titkosítási törvény nem egyeztethető össze az uniós joggal – emelte ki Jávor Benedek, kifejtve: az EB közölte, hogy felvette a kapcsolatot a kabinettel és a konzultáció eredményeként a kormány ígéretet tett arra, hogy módosítja a paksi titkosítási törvényt.
Közlése szerint még februárban be kell nyújtani a parlament elé a módosító javaslatot, azt márciusban el kell fogadni és már áprilisban hatályba kell léptetni.

bnd \ bhi

MTI 2016. február 26., péntek

 

(Kép forrása: Internet)