Kezdőlap Kecskemét Sikkasztott, majd eltűnt

Sikkasztott, majd eltűnt

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
A megalapozott gyanú szerint az építési anyagok beszerzésére és leszállítására átvett pénzzel sajátjaként rendelkezett a körözött férfi.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Zsolt 39 éves helyi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi megbízási szerződés alapján építési anyag beszerzésére és leszállítására 2015. április elején több százezer forint készpénzt vett át a sértettől, azonban a vállalt kötelezettségét nem teljesítette.

 

A nyomozás adatai szerint az átvett összeggel a férfi sajátjaként rendelkezett és többszöri felszólításra sem volt hajlandó megbízójának visszafizetni.

 

Mivel a gyanúsított ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben. B. Zsoltot 2016. február 15-én 23 óra 45 perckor egy kecskeméti tanyán fogták el a rendőrök. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.