Kezdőlap Kecskemét Sport Poha-Rak világbajnokság Németországban

Sport Poha-Rak világbajnokság Németországban

 

Február 19-ig lehet a nevezéseket leadni a Sport Poha-Rak világbajnokságára, melyre április 1-től 3-ig kerül sor. Ez az információ önmagában csak egy sor lenne, de Kecskemét városa két embert is indíthatna ezen a megmérettetésen.

Működik egy Intézmény városunkban, mely olyan családoknak a hétköznapjait könnyíti meg, ahol értelmi sérült rokon él. Ez az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága alatt működő Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézménye, melynek feladata, hogy az iskolarendszerbők kikerült középsúlyos, súlyos értelmi fogyatékosok nappali gondozásában segédkezik. Szakemberek és önkéntesek dolgoznak együtt az értelmi sérültek ellátásában, tudásuk szinten tartásában és képességeik fejlesztésében. A programjaik az ellátottak részére széles körűek, szinte az élet minden területét felöleli, ezzel s segítve az integrációt. Ilyen például a tánc foglalkozás, agyag szakkör, gyógytorna, jóga, gyógypedagógiai fejlesztése, énekórák, kézműves foglalkozások, illemtan, háztartási ismeretek és a számítógépes ismeretek is.

Ezeken felül a segítők sok figyelmet fordítanak az ellátottak képességeire is, folyamatosan törekednek rá, hogy a tehetségeket a legmagasabb szintre fejleszthessék.

Az Intézményben közel két éve foglalkozik egy kiskunfélegyházi edző az ellátottakkal, aki Sport Poha-Rak edzéseket tart. A tréner javaslata alapján két ellátott is nagy eséllyel indulhatna a világversenyre, melyre a hivatalos meghívót is megkapta Bok Ferenc és Kovács Benjamin.

Fazekasné Kis Ilona vezető beszámolt róla, hogy a két tehetség világcsúcs közeli eredményeket produkál, és nagy eséllyel indulhatnának a világversenyen. Sajnos azonban a kiutazási és kint tartózkodási költségeket a család nem tudja előteremteni, számos költséggel kell számolniuk az indulóknak, ilyen például az utazás, a szállás a nevezési díj.

Rohamosan közeledik a jelentkezési határidő, február 19. és egyelőre úgy néz ki, hogy Ferenc és Benjámin nem tudja képviselni Magyarországot és Kecskemétet a világbajnokságon, hiszen a költségeket nem tudják biztosítani számukra.

 

De mi is a Sport Poha- Rak?

Angolul Speed Stacks, egy viszonylag új sportág, mely napjainkban kezd egyre népszerűbbé válni Magyarországon is. Nem csupán sportágnak számít, felér egy készségfejlesztő programmal, javítja a szem-kéz koordinációt, serkerti az agyműködést, hiszen a jobb és a bal agyfélteke egyaránt dolgozik. Hatékonyan növeli az ideg- és mozgatórendszer kapcsolatát valamint lehetőségük van a fogyatékkal élőknek integrált részvételéhez is. Világszerte számtalan iskolában, óvodában alkalmazzák már ezt a készségfejlesztő programfajtát. Lényege, hogy poharakból különböző gúla kombinációkat kell építeni, majd lebontani anélkül, hogy egy pohár is leessen és mindezt a lehető leggyorsabban.