Kezdőlap Események A Hírös Agóra áprilisi programjai

A Hírös Agóra áprilisi programjai

 

április 1-30-ig „Megyei Panoráma” sorozatunkban
A hónap alkotója: Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész, művésztanár
Az évtizedek óta szeretett városában, Kiskőrösön élő grafikusművész, rajzpedagógus földrajz-rajz szakos tanárként tanított általános iskolában, gimnáziumban, művészeti iskolában, vezetett szakköröket. Számtalan tehetséges tanítványt indított el művészi pályán rajztanári működése során. Nyugdíjba vonulása után jelenleg is aktívan közreműködik Kiskőrös művészeti életében. Már harmadik éve szervezi a „Jelet hagyni” Nemzetközi Grafikai Alkotótábort.
Pályáján számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt, sokszorosító grafikai lapjaival jelentős díjakat szerzett.
„A rajz, amióta létezésemről tudok, velem van.
Az igazi szerelem viszont akkor köszöntött rám, amikor 1983-ban a tokaji nyári alkotótáborban megismerkedtem a rézkarccal, majd ezt követte a klasszikus mélynyomtatású technika számtalan lehetősége. Azóta is hűséges vagyok ehhez a műfajhoz, csak nyomtatott technikával dolgozom. Mesterem és művészi példaképem Prutkay Péter Kossuth díjas grafikus.”
A grafikák a Hírös Agóra Kulturális Központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthetők meg április 1-30-ig, az intézmény nyitva tartási idejében.

április 1-2., péntek-szombat 9-18 óráig
III. Kecskeméti Ingatlanbörze
AZ ELADÓK ÉS A VEVŐK NAGY TALÁLKOZÓJÁRA VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!
A börzén ingatlankereskedelemmel foglalkozó irodákkal, építőipari cégek, hitelintézetek által kínált szolgáltatásokkal, valamint minden mással – ami lakásunkat otthonossá, komfortossá teszi – ismerkedhetnek meg az ide látogatók.
A belépés díjtalan.

április 1-3.
Szutor Gabriella grafikusművész, tojásdíszítő kiállítása
Látogatható: április 3-ig naponta 10 és 18 óra között

április 1., péntek 18 óra
Férfisors, női sors, párkapcsolati harmónia
Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása Kecskeméten
Belépőjegy ára: 2.700 Ft
április 6., szerda 18 óra
Előadások az Egészség Világnapjához kapcsolódóan
„A lélek a szellemből táplálkozik”
Előadó: JÓKAI ANNA Kossuth-nagydíjas író, a Nemzet Művésze
„Lélekben is egészségesen”
Előadó: DR. BAKÓ TIHAMÉR klinikai pszichológus
Belépődíj: 600 Ft
Társrendező: LET

április 7., csütörtök 19 óra
TAVASZI FILMKLUB
Egy tökéletes nap
spanyol film (2015)
Rendezte: Fernando Leon
Főszereplők: Olga Kurylenko, Benicio Del Toro, Tim Robbins
Csak bérlettel látogatható!
A bérletek ára: 10-es bérlet 3.800 Ft, 6-os bérlet 2.500 Ft (bármely hat filmre)
április 8-9., péntek-szombat 9 és 18 óra között
Országos Természetgyógyász Napok
Téma: „AZZÁ VÁLSZ, AMIT MEGESZEL” Hippokratész
Ünnepélyes megnyitó: április 8., péntek 10 óra
A kiállításra a belépés ingyenes!!
Az előadásokra a napijegy 500 Ft.
Mindkét nap TOMBOLA húzás lesz! A tombola ára: 500 Ft.
További információ: 30/9836-222, www.countypress.hu
április 8 – 23.
SZÍVÜGYEINK – foltvarró kiállítás
Belépődíj: 200 Ft, diák, nyugdíjas 100 Ft
Megnyitó: április 8., péntek 17 óra
Látogatható naponta 10 és 18 óra között (április 23-án 13.00 óráig)
Támogató: NKA

április 8-24.
XXVI. HORGÁSZ ÉS VADÁSZ NAPOK
Részletes program a Kínáló ….. oldalán olvasható.

április 11., hétfő 19 óra
Hogyan álljunk ki magunkért? – Önbecsülés, határszabás, verbális önvédelem
Előadó: Dr. Almási Kitti
Belépődíj: 2300 Ft

április 11., hétfő 19 óra
Hangversenybérlet 5. előadása
Helyszín: Kodály Iskola
„Tavaszi Hang-versenyművek” a Kodály iskola művésztanáraival, valamint növendékeivel
Műsor:
Mozart: Esz-dúr Sinfonia Concertante hegedűre és mélyhegedűre KV 364
Előadja: Juhász Ágnes (hegedű)
Radnai Róbert (mélyhegedű)
szünet
J. J. Quantz: G-dúr fuvolaverseny II. I. tétel
Előadja: Menyhárt Eszter (fuvola)
P.I. Csajkovszkij: Variációk egy rokokó témára
Előadja: Braun Márton (gordonka)
Saint-Saens: Bevezetés és Rondo Capriccioso
Előadja: Korb Vanessza (hegedű)
Közreműködik: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gerhát László
Belépődíj: felnőtt 1000 Ft, diák-nyugdíjas 500 Ft
Támogató: NKA

április 13., szerda 14.30 óra
Táncos mesék 3. előadás
Csizmás kandúr – táncjáték gyerekeknek a Bozsik Yvette Társulat előadásában
Belépődíj: 1.500 Ft
április14., csütörtök 19 óra
TAVASZI FILMKLUB
Így jártam a mostohámmal
francia film (2015)
Rendezte: Julie Delpy
Főszereplők: Julie Delpy, Vincent Lacoste, Dany Boon
Csak bérlettel látogatható!
április 16-17., szombat-vasárnap 10 és 18 óra között
I. Kecskeméti Csokifesztivál
Az ország egész területéről látogatnak el városunkba neves csokoládé manufaktúrák, hogy együtt teremtsük meg Kecskeméten is hagyományát sokunk kedvenc édességének!
Színes gyermek programokkal, kézműves foglalkozással várunk minden kedves érdeklődőt!
A vásár látogatható: szombaton és vasárnap 10-18 óráig.
A kiállításra a belépés ingyenes!
További információ: 06-20/562-82-11

április17., vasárnap 10 óra
Helyszín: Hírös Agóra Otthon Mozi
Bon-bon matiné 3. előadása
Tabulatúra Régizene-Együttes
Az együttes repertoárján a reneszánsz-, a barokk művészeti korszakok leginkább jellemző zeneművei, illetve a XIX. századi verbunkos találhatók.
Az előadás érdekessége a számtalan korabeli hangszer felvonultatása, ahol pengetős, fúvós és ütős hangszerek egyaránt megtalálhatóak
Belépődíj: 1800 Ft
Támogató: NKA

április 18., hétfő 18 óra
Az én sztorim. Sikerről másképpen.
Előadó: Lakatos Levente
Belépődíj: elővételben 2000 Ft, a rendezvény napján 2500 Ft

április 19., kedd 19 óra
Thália bérlet 3. előadása
A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház bemutatja
AZ ŐRÜLT NŐK KETRECE – musical két részben (105. előadás)
Főbb szerepekben: Hevér Gábor, Stohl András, Fehér Balázs Benő, Józan László, Parti Nóra
Rendező: Alföldi Róbert
A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.
AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSÉT 15 ÉVEN FELÜLIEKNEK AJÁNLJUK. A szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk.
Belépődíj: 6.800 Ft

április 20., szerda 19 óra
Semmi konferencia
Kiscsillag koncert
A Kiscsillag az ország legnépszerűbb art rock zenekara idén újszerű, színházi elemeket, látványt felvonultató – a zenekar vezetője, Lovasi András meghatározása szerint ’koncertszínház’ – irányba indult el. Az előadást Földes Eszter rendezi, a Kiscsillag szolgáltatja a zenét, mellettük pedig olyan ismert és elismert vendégelőadók lépnek fel, mint Péterfy Bori, Falusi Mariann, Pásztor Anna, Varga Livius, Likó Marcell, Busa Pista. Az előadáson először hallhat a közönség a 2016 őszén megjelenő új nagylemez dalaiból.
Belépődíj: 3.200 Ft
április 21., csütörtök 17 óra
A Gong Rádió Test-Lélek és Szellem kapcsolata című előadássorozatában bemutatjuk
PRP ízületi porckezelés
Ugye Ön is szeretne megszabadulni ízületi fájdalmaitól?
Amerikában kifejlesztettek egy új eljárást, amely segíti a megkopott ízületi porcok regenerációját, illetve új porcréteg kialakulását. Az eljárás neve PRP, amely a vérlemezkékben gazdag plazma rövidítése. A mellékhatások nélküli kezelés egy valódi megoldást nyújthat a fájdalmas, gyulladt, kopott ízületekre, inakra, porcokra!
Belépődíj: 1800 Ft
április 22., péntek 18 óra
Dumaszínház Kecskeméten
Hadházi László önálló estje
Belépőjegyek kaphatók:
Hírös Agóra (Kecskemét, Deák tér 1.)
Kunság Tours (Kecskemét, Kéttemplom köz 5.)
Libri könyvesbolt (Kecskemét, Szabadság tér 1/a)
Online jegyvásárlás:www.dumaszinhaz.jegy.hu
április 23., szombat 9.30-14 óra
Kecskeméti Foltvarró Találkozó
9.30 óra Regisztráció
10.00 óra Közös varrás
A találkozóra érkezők egy egységcsomagot kapnak, melynek segítségével egy textilcicát tudnak elkészíteni. Kérjük, hogy hozz magaddal kézi varrós felszerelést!
11 óra „Most mutasd meg” – foltvarrók bemutatkozása
Hozd el a számodra legkedvesebb munkádat és mesélj róla a többieknek.
12 óra „Adni és kapni jó” tombola – Ha részt szeretnél venni ebben a játékban, készíts egy foltos ajándékot. Mellékelj hozzá szabásmintát is. Ha ajándékkal jössz, nem távozol üres kézzel!
12.30 óra A Szívügyeink című kiállítás közönségdíjának átadása
9.30 – 14 óra között Foltvarró eszközök börzéje és vására
Részvételi díj: 1000 Ft, amit a helyszínen kell befizetni.
A részvételi díj tartalmazza a találkozó, az egységcsomag, illetve a „Szívügyeink” című kiállítás megtekintését.
Jelentkezés, információ: Némethné Bagó Katalin ([email protected])
Labanczné Krámos Krisztina (76/503-880, [email protected])
Támogató: NKA
április 23., szombat 19 óra
PÁRATLANUL
a Kecskemét Táncegyüttes női és férfi műsora két félidőben
Belépődíj: 2.500 Ft
Támogatók:
BÁCSVÍZ ZRT, Agiosz Oktató Bt., EFT és Társai Szerszámélező és Gyártó Kft., pneuMAC Kft., Abrazív Kft., Kecskemét Kultúrájáért Alapítvány, Logall Kft., Nagel-Draht Kft.
április 24., vasárnap 18-22 óra
Örökzöld party
Belépődíj: 1400 Ft
Zenél: Varga Peti és Társa

április 26., kedd 19.30
Bohém klub
Belépődíj: 700 Ft

április 29., péntek 16.30-24 óra
Táncvilágnapi Táncház
16.30-17.15 Csimota topogtató: Tanít: Réfi Ildikó
17.15-19.00 Aprók tánca: Tánctanítás: népi játékok, népszokások, táncok
Kézműves foglalkozás, Közreműködik: Berei Andrea, a Népművészet Ifjú Mestere
19.00-20.00 Csutribál: Kiskunsági táncok
20.00-tól Felnőtt táncház: Tánctanítás: széki, kalotaszegi, mezőségi, szilágysági, székelyföldi táncrendek
Közreműködik: Hírös Zenekar
Táncmesterek: Böde István, Böde-Harkai Csilla, Molnár Máté, Réfi Ildikó
Házigazda a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Kodály Zoltán Iskola Néptánc tanszaka
Támogató: NKA
Belépő: 400 Ft
(Következő Táncház időpontja: 2016. május 20.)

április 30., szombat 19 óra
Gájer Bálint – Swingtime
Gájer Bálint ezúttal a kecskeméti Hírös Agóra színpadán kápráztatja el közönségét a swing fergeteges dallamaival. Tavaszi nagykoncertjére elkíséri zenekara és a Budapest Táncművészeti Stúdió gyönyörű és profi táncosai.
Jegyek kaphatók a jegy.hu hálózatában és a helyszínen

ELŐZETES
május 9., hétfő 19 óra
Kecskeméti Szimfonikus Zenekar 50 éves jubileumi koncertje
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro
Műsor: Beethoven: Egmont nyitány
Dvorak: VIII. szimfónia
Kodály Zoltán: Galántai táncok
Belépődíj: 3.500 Ft felnőtt, 2.000 Ft diák/nyugdíjas

május 10., kedd 19 óra
A POFON EGYSZERŰ AVAGY EGY SZERENCSÉS NÉZŐ VISZONTAGSÁGAI
Előadja: a L’art pour l’art Társulat
Ez ám a nézőcsalogató cím! Aki ezek után nem rohan jegyet váltani, annak súlyos önértékelési zavarai vannak… Ezen kívül a műsorban szó lesz még a lábakról, Csajkovszkij b-moll zongoraversenyéről, a Besenyő családról szerelmi civódás- illetve balett óra és hajótörés szempontjából. Az elmaradhatatlan és fergeteges vetítéseket vicces jelenetek szakítják meg, például egy finn bábeposz. Sajnos megjelenik Naftalin Ernő, Pandacsöki Boborján, valamint Frigid Mirtill, és persze ott lesz a Költő, és Edebede bácsi is. A színházi estet egy fergeteges finálédal zárja a párizsi Moulin Rouge revütáncosainak közreműködésével. Mindenkit szeretettel vár a L’art pour l’art Társulat Nézőnempiszkálási Bizottsága!
Belépődíj: 3.500 Ft

május 11., szerda 19 óra
HONEYBEAST koncert
Belépődíj: 3.200 Ft
május 12., csütörtök 17 óra
A Gong Rádió Test-Lélek és Szellem kapcsolata című előadássorozat szervezésében
Dr. Horváth István orvosbiológus előadása
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét Kecskeméten!
A keringési betegségek a lakosság több mint 50%-át veszélyeztetik, ezek leküzdésének és
megelőzésének immunológiai lehetőségeit mutatja be az előadás.
Belépődíj: 1.800 Ft

május 13., péntek 19 óra
SOMNAKAJ – gypsy musical
Szereposztás: Szakács Hajnalka, ifj.Kovács Antal, Oláh Gergő, Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Balogh Lajos, Szakcsi Lakatos Béla, Kathy Horváth Lajos, Szilvási István
május 18., szerda 19 óra
Thália bérlet 4. előadása
ARANYTÓ – a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója
Szereplők: Vári Éva, Benedek Miklós, Bertalan Ágnes, Vasvári Csaba, Bábel Vilmos / Szekeres Máté
Rendező: Gálffi László
Belépődíj: 5.500 Ft