Kezdőlap Események Elkezdődött a rájátszás a Női Röplabda NB1-ben

Elkezdődött a rájátszás a Női Röplabda NB1-ben

A szezon hajrájához érkezett a női röplabda első osztálya, ahol a Pincelakat RÖPKE SE ellenfelei a Budaörs a Miskolc és a TFSE lesznek. A rájátszásban a 9-12. helyekért küzdenek a csapatok, ahol a kecskeméti lányok kitűzött célja az, hogy elkerüljék az osztályozós helyeket. A rájátszás előtt csapatépítő napot tartottak a csapattagok és a klubvezetés.
 
Március 20-án, a megmérettetések előtt közös napot tartottak a Pincelakat RÖPKE SE tagjai, hogy teljesen felkészülhessenek a rájátszásra. Kása Róberttől megtudta szerkesztőségünk, hogy a kecskeméti lányok elszántan várják a végjátékot.
 
A rájátszás Március 26-án, szombaton vette kezdetét, a Budaörs otthonába látogattak a lányok, hogy értékes pontokkal gazdagodhassanak, de egy sérülés beárnyékolta a mérkőzést. Kiss Gréta ujjtörése miatt kénytelen kihagyni az első két találkozót. Így egy teljesen más csapatszerkezettel utazott a csapat Budaörsre, ahol hullámzó mérkőzésen, 3-0 arányban kaptak ki a vendégek. A rájátszás április 2-án folytatódik, amikor is Miskolcra utazik a kecskeméti csapat. Az első hazai mérkőzésre április 8-án 19.00 órai kezdettel a TFSE ellen kerül sor, amelyre szeretettel várják a szurkolókat, hogy támogassák a csapatot. Április 17-én vehetnek revánsot a Budaörs ellen itthon, és április 24-én kerül sor az utolsó hazai meccsre a Miskolc ellen.
A rájátszás utolsó mérkőzését a lányok a TFSE ellen vívják meg idegenben, április 27-én. A Pincelakat RÖPKE SE jelenleg a tizenegyedik a tabellán, az osztályozó elkerüléséhez a tizedik helyezés a kitűzött cél.
 
A 20-i napot a csapat egyik szponzorának edzőtermében kezdték el, melyre az Alföldi Régió Magazin is ellátogathatott. A lányok megismerkedhettek a Curves edzőterem minden izmot átfogó edzésprogramjával, és közösen próbálták ki a különböző gépeket is