Kezdőlap Egészség Fogyóban a háziorvosok     

Fogyóban a háziorvosok     

Január és március között 69 háziorvosi praxis vált tartósan betöltetlenné az országban; így 307-re emelkedett azoknak a körzeteknek a száma, ahol legalább fél éve nincs már háziorvos – írja a Magyar Nemzet. Az állam anyagilag is ösztönzi az üresen álló praxisok betöltését, de a tavaly erre a célra adott 750 millió forintból csak 471 milliót használtak föl. Az egyik gond az, hogy a legtöbb üres helyen a hatvanas éveket idéző élet és munkakörülmények várják az orvosokat. A másik baj az, hogy kevés a pénz, a bevételekből nehéz tisztességes bért kigazdálkodni. A harmadik ok pedig az, hogy elöregszik az orvostársadalom, sok fiatal pedig külföldre megy. Ha a folyamatot nem sikerül megállítani, öt éven belül pedig megfeleződhet a körzeti háziorvosok száma.

 

(Kép forrása: Internet)