Kezdőlap Országos események Rio 2016 – Kizárólag a trieszti tornára koncentrál a férfi vízilabda-válogatott

Rio 2016 – Kizárólag a trieszti tornára koncentrál a férfi vízilabda-válogatott

Budapest, 2016. március 22., kedd (MTI) – Kizárólag a jövő vasárnap kezdődő trieszti olimpiai kvalifikációs tornára koncentrál a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az egyik kvóta várományosaként utazik a 12 csapatos olaszországi viadalra.

„Nagyon jól sikerült a németországi edzőtábor, ahol három nap alatt három mérkőzést tudtunk játszani. A kezdeti lépéseket megtettük, a csapat taktikailag nagyjából ott tart, ahol a januári, belgrádi Európa-bajnokság után abbahagyta” – nyilatkozta az MTI-nek a nemzeti csapat keddi sajtónyilvános edzését követően Benedek Tibor szövetségi kapitány. A szakember hozzátette, összeszokottságban még előre kell lépnie a gárdának, de erre majd csak akkor lesz lehetőség, ha a jelenlegi 16 fős keret 13-asra szűkül.
Triesztben a magyar válogatott Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia és Szlovákia legjobbjaival szerepel egy csoportban, az első négy helyezett jut majd a negyeddöntőbe, amelynek győztesei kiharcolják a riói indulást.
„Csak erre fókuszálunk, három lehetőséget elszalasztottunk arra, hogy kijussunk az olimpiára, ezért most minden energiánkat ebbe kell fektetni” – mondta Benedek Tibor. A tréner megjegyezte, úgy látja, hogy a belgrádi kontinensviadal óta – ahol bronzérmet szerzett a válogatott – a játékosok egyénileg is sokat tettek azért, hogy javuljanak, ami véleménye szerint a csapat fejlődése szempontjából a legfontosabb.
Ezt megerősítette Varga Dániel, az együttes csapatkapitánya is: „Korábban sem edzettem keveset, de azóta néhány dologra még jobban odafigyelek és egyéni képzéseken fejlesztem magamat” – mondta a Szolnok játékosa, aki csapattársain is látja a fejlődést. – „Látszik, hogy mindenki dolgozott azokon a hiányosságokon, amelyek az Európa-bajnokságon egyéni szinten jelentkeztek.”
A szövetségi kapitányhoz hasonlóan egyelőre Varga Dániel is csak Triesztre koncentrál: „Megmondom őszintén, most április 8. utánig nem is látok. Szeretném, ha megnyernénk mind az öt csoportmérkőzést, hogy utána a negyeddöntőben egy aránylag könnyebb ellenféllel találkozzunk.”
Az olimpiai és világbajnok játékos hozzátette, ismeretlen helyzet számára, hogy egy ilyen selejtezőn kell kivívni az ötkarikás részvételt – és azt kívánja a jövő nemzedékeknek, hogy számukra is ismeretlen legyen -, ugyanakkor, ha már így alakult, most megpróbálja a pozitívumokat nézni.
„Például azt, hogy négy hetet tudunk együtt készülni, napról napra fejlődünk, a társaság egyre homogénebb. Már most látszik, hogy jobban működnek azok a dolgok, amik Belgrádban nem mentek.” – tette hozzá.
Varga Dániel megjegyezte, értesülései szerint azokban az országokban, amelyek már rendelkeznek ötkarikás indulási joggal, szintén kihasználják ezt a mostani időszakot a közös felkészülésre, de ezek a csapatok csak egy hetet tudnak együtt edzeni, ezzel szemben a magyarok négyet, „ami a kijutás esetén akár kamatozhat is”.
A magyar válogatott jelenleg a Komjádi-uszodában készül. A csapat három napon keresztül a spanyol válogatottal együtt edz majd, és „kétkapuzik” is. A kapitány várhatóan ezután jelöli ki a 13-as trieszti keretet.

A magyar válogatott 16 fős kerete:
kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda), Lévai Márton (Debreceni VSE)
mezőnyjátékosok:
Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton (ZF-Eger), Bátori Bence, Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo)

A trieszti torna csoportjai:
A csoport:
Magyarország, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia
B csoport:
Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország, Hollandia

A trieszti torna magyar vonatkozású programja:
április 3., vasárnap:
Franciaország-Magyarország
április 4., hétfő:
Kanada-Magyarország
április 5., kedd:
Magyarország-Románia
április 6., szerda:
Oroszország-Magyarország
április 7., csütörtök:
Magyarország-Szlovákia
április 8., péntek:
negyeddöntő
április 9., szombat:
elődöntő
április 10., vasárnap:
helyosztók

sgg \ sgr \ sag

MTI 2016. március 22., kedd

(Kép forrása: internet)