Kezdőlap Kecskemét A rövid kispad döntött

A rövid kispad döntött

Negyedik fordulójába lépett az NB1-es női röplabdabajnokság alsóházi rájátszása, ahol a Pincelakat Röpke SE a Budaörs ellen lépett pályára. Április 17-én, az Árpádvárosi sportcsarnokban fogadták a kecskeméti lányok a fővárosiakat, sajnos a hazai csapatból Harmath Zsófia és Tóth- Borszéki Bíborka sérülés miatt nem vehetett részt a küzdelemben.

A találkozó elején a budaörsi csapat egyértelmű fölényben kezdett, a második játszmára rázódott össze a haza csapat, ahol 25:22-es végeredménnyel hozták a kecskemétiek a szettet. A harmadik részben is a fővárosiak kezdtek jobban, de a szett közepétől folyamatosan közelítettek a Budaörshöz a hazaiak, de a végén a vendégek kerültek lépéselőnybe. A negyedik felvonás szintén hasonlóan zajlott, 12:18-as vendégvezetés után 18:18-ra kapaszkodtak fel Kecskemét fiataljai, de a szett utolsó pontjainál a szűk kispad, és a fáradtság miatt a kecskeméti csapat 23:25-ös végeredménnyel vesztették el az utolsó szettet.

Pincelakat Röpke SE – Budaörsi DSE 1:3

Ezzel a verséggel nem maradt matematikai esélye a Pincelakat Röpke SE számára az egyenes ágú bennmaradásra, így az osztályozóra készülnek a lányok. A következő mérkőzésre április 24-én, vasárnap 17 órakor kerül sor Kecskeméten, a Miskolc ellen.