Kezdőlap Gazdaság Baker Tilly: Súlyosan megnőhet a nyereségminimum adóalap összege

Baker Tilly: Súlyosan megnőhet a nyereségminimum adóalap összege

2016. április 29., Budapest – Az idei adóbevallásukban már nem vonhatják le a teljes bevételükből az eladott áruk beszerzési értékét (ELÁBÉ) és a közvetített szolgáltatásokat a cégek, ezért számítaniuk kell arra, hogy jelentősen emelkedni fog a kötelező legkisebb adóalapjuk mértéke. A törvénymódosítás elsősorban a kereskedelmi szektort érinti negatívan, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

2015. január 1-től megváltozott a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény (Tao tv.) nyereségminimum számítására vonatkozó szabálya. (A nyereségminimum alkalmazásának célja, hogy az adott vállalkozás részéről még minimális veszteség esetén is legyen valamilyen mértékű adóbefizetés az állam felé.) Bár a cégeknél és az egyéni vállalkozóknál továbbra is 2% lesz az elvárt nyereségminimum alsó határa, az idei adóbevallásban a teljes bevételből már nem lehet levonni az eladott áruk beszerzési értékét és a közvetített szolgáltatásokat, ezért a kötelező legkisebb adóalapot már a teljes bevétel alapján kell majd kiszámolnia az adózónak. A módosítás leginkább a kereskedelmi szektor alacsony árréssel működő szereplőit érinti érzékenyen.

Érdemes egy konkrét példával érzékeltetni a változás mértékét: amennyiben eddig egy 100 milliós bevételű cég, vagy egyéni vállalkozó 95 millió forintot fizetett az eladott áruk beszerzési értékéért és a közvetített szolgáltatásokért az adott évben, akkor a maradék 5 millió forint 2%-ának megfelelő összeg, vagyis minimum 100 ezer forint adóalapja keletkezett. Az idei adóbevallásban viszont már nem lehet levonni az említett költségeket, így a kötelező legkisebb adóalap már egyből a vállalkozás bevételének 2%-át (módosító tételek nélkül) fogja érinteni, vagyis 2 millió forintra emelkedik a nyereségminimum adóalapja.

Amennyiben egy adott cég veszteséges, esetleg az éves nyeresége nem éri el a bevételének 2%-át, akkor lehetősége van arra, hogy ne automatikusan a bevétele után fizesse be a nyereségminimum adót. Ebben az esetben a NAV a cég adóbevallásban kiszámolt eredményét veszi alapul, ezzel a megoldással kapcsolatban ugyanakkor Bagi Márta, a Baker Tilly adótanácsadási szolgáltatások partnere az alábbiakra hívta fel a figyelmet: „Ebben az esetben egy adóellenőrzést kockáztat a vállalkozás, mivel egy részletes adatlapot kell majd benyújtania a hatóság felé, amelyben igazolni tudja az elért gazdasági eredmények valódiságát.”

Ezután a NAV egy kockázatelemző program segítségével harminc napon belül kiválasztja azokat a cégeket és vállalkozásokat, amelyekről feltételezhető a bevételek eltitkolása, vagy a szabálytalan költségelszámolás. A vitatott esetekben viszont már magának az adózónak kell bizonyítania a hatóság felé, hogy nincs szó adóelkerülésről.

(a kép forrása: internet)