Kezdőlap Rendőrségi hírek Csaknem kilencszáz helyen lesz mobil traffipax a 24 órás ellenőrzés alatt

Csaknem kilencszáz helyen lesz mobil traffipax a 24 órás ellenőrzés alatt

Csaknem kilencszáz helyen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését a csütörtök reggel hat órakor kezdődő, huszonnégy órás Speedmarathon akció során – jelentette be Kiss Csaba, az ORFK autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) által végzett ellenőrzés 874 magyarországi helyszínére körülbelül hatszázötven javaslat érkezett. A fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében több ötletet kaptak, mint ahány helyre kitelepülnek majd.
Kiss Csaba elmondta, hogy egy eszközt hat-hét helyen is bevetnek majd, az ellenőrzések helyszínét és időpontját pedig a rendőrség honlapján teszik közzé még szerdán. Ennek az a célja, hogy „senkit ne érjen meglepetés” – közölte az MTI érdeklődésére. Szintén kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy az akcióban csak a sebességhatár betartását ellenőrzik.
Kiss Csaba a múlt heti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy egész Európában ezen a napon szinte folyamatosan tartanak sebességmérő akciókat. Az akciót nem azért tartják, hogy mindenkit megbüntessenek, hanem, hogy életeket mentsenek. Az ellenőrzés célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, mert évek óta a gyorshajtás a halálos balesetek legfőbb oka – hangsúlyozta.
Akkor azt is elmondta, hogy április 21-én reggel 6 órától 22-én reggel 6 óráig a rendelkezésre álló valamennyi – százhatvan – változtatható helyű komplex ellenőrzési pont használatban lesz. Egy kamerával egy helyszínen legfeljebb négy órán át ellenőriznek majd.

bly \ ppd

MTI 2016. április 20.

(kép forrása: internet)