Kezdőlap Események Elkelt az első CSOKos lakás

Elkelt az első CSOKos lakás

A Házokt  Kft. és az OTP Ingatlanpont Kft. találkozásából juthatott hozzá Kecskeméten először a CSOK 10+10 támogatásával egy család új, modern otthonhoz.

A szülők Józan Tibor, a Házokt Kft. ügyvezető igazgatóját keresték fel, hogy megvásárolnák a Poprád utcában levő új építésű társasház egyik lakását. A háromgyermekes család ezután kezdett el jobban utána olvasni a Családi Otthonteremtési Kedvezmény lehetőségeinek, hiszen a lakás minden alapkritériumnak megfelelt. Ekkor találkoztak Jópeti Erzsébettel, aki az OTP Ingatlanpont munkatársa. Erzsébet mindent megtett azért, hogy a család minél hamarabb hozzájuthasson a támogatáshoz, és így birtokba vehessék az új lakást. Szerkesztőségünk részt vehetett a jelképes kulcsátadáson, és a család boldogan ecsetelte, hogy nagyon elégedettek az új lakással, és hálásak Erzsébetnek, hogy az ő jóvoltából ilyen gyorsan megkaphatták a támogatást.

Józan Tibor ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy bár ezek a lakások nem a CSOK miatt épültek meg, de a cég fel kívánja venni fő profiljai közé olyan ingatlanok kivitelezését is, melyek megfelelnek a támogatás kritériumainak. Hamarosan elkezdődnek az építkezések Ballószög területén, de Kecskeméten is gőzerővel dolgozik a Házokt Kft. csapata, hogy minél több olyan ingatlant építsenek, melyet a családok a CSOK igénybevételének segítségével is megvásárolhatnak.

 

Házokt Kft.

Ügyvezető igazgató: Józan Tibor

Telefonszám: 70/6038216

E-mail: [email protected]

Cím: 6000 Kecskemét, Énekes utca 2-3.