Kezdőlap Diákélet Ezüstérmes lett a Bács-Kiskun megyei csapat

Ezüstérmes lett a Bács-Kiskun megyei csapat

A Bács-Kiskun megyét képviselő fiatalok csapatversenyben az előkelő II. helyezést érték el a XIII. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőjén, Debrecenben.

Mint arról a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolt, az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Baleset-megelőzési Bizottsága 2016-ban Debrecenben rendezte meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa elnevezésű verseny országos döntőjét, amelynek szervezésével a Hajdú-Bihar Megyei Baleset-megelőzési Bizottságot bízta meg.

A versenyen az ország valamennyi megyéjéből 60 fő középiskolás fiatal vett részt. A 14-19 év közötti diákok 2016. április 12-én elméleti (KRESZ, elsősegélynyújtás), majd másnap ügyességi és szabályossági gyakorlati versenyszámokban mérhették össze tudásukat.

A felmenő rendszerű verseny célja a középiskolás diákok számára olyan ismeretek átadása, amely hasznukra lehet a helyes közlekedési magatartás kialakításában, illetve elősegítse a balesetmentes közlekedésüket. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési előadói és az iskolarendőrök a pedagógusok közreműködésével megyeszerte, folyamatosan kiemelt figyelmet fordítanak oktatásaik során arra, hogy a diákok tovább mélyítsék a közlekedési szabályok terén megszerzett ismereteiket.

A magas színvonalú és sportszerű versenyen Bács Kiskun megyét kerékpáros kategóriában Eszenyi Lajos, a kiskőrösi Wattay Középiskola és Szakiskola tanulója, segédmotoros-kerékpár kategóriában Zsombik Imre, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium diákja, személygépkocsi-vezető kategóriában pedig Pölös Bence István, a kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium tanulója képviselte.

A három versenyző 2016. április 14-én az ünnepélyes eredményhirdetésen csapatversenyben elért kiemelkedő teljesítményének köszönhetően az előkelő II. helyezést érte el. A fiatalokat Baltás Adrienn r. zászlós, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa és Bácsi Csaba, a kiskőrösi Bem József Általános Iskola elhivatott pedagógusa készítette fel. A diákok teljesítményét értékes ajándékkal ismerték el a szervezők.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság