Kezdőlap Diákélet Kalózhajó Kecskeméten!

Kalózhajó Kecskeméten!

Kecskemétre érkezett április 14-én az idén tizenegyedik alkalommal útjára indított KézenFogva Alapítvány kalózhajóvá átalakított kamionja.

A Fogadd el, fogadj el! érzékenyítő program célja felhívni a figyelmet a fogyatékos emberek elfogadására és megértésére, ami fontos része a felelős társadalomnak.

A Kálvin téri parkolóban az egész nap az elfogadás és a tolerancia jegyében telt. A „hajóban” a fogyatékos emberek életével ismerkedhettek meg játékos módon, az óvodások, iskolások és minden érdeklődő.

Az előzetesen beosztott iskolai csoportok folyamatosan érkeztek a kamionhoz, ahol kincskereső kalózjáték várta őket, aminek segítségével betekintést nyerhettek a fogyatékosságok fajtáiba. Kipróbálhatták egy akadálymentes OTP bankfiók előnyeit is, és kerekesszékes akadálypályán is végiggurulhattak.

A résztvevő mintegy száznegyven gyerek Kecskemét általános iskoláiból és óvodáiból érkeztek a rendezvényre, többek között a Feketeerdői Általános Iskolából és a Hunyadi János Általános Iskolából.

Az OTP Bank 2008 óta támogatja a KézenFogva Alapítvány munkáját, ennek köszönhetően minden résztvevő gyermek a nap során szerzett élményei mellett apró OTP-s ajándékkal térhetett haza.

további képek:

https://www.facebook.com/842756909108206/photos/pcb.1152985628085331/1152985401418687/?type=3