Kezdőlap Események Pető Edina Fadette önálló estje Kecskeméten

Pető Edina Fadette önálló estje Kecskeméten

Kecskemét városában várja sok szeretettel az érdeklődőket Pető Edina Fadette előadóművész, önálló estjére április 16-án este 7 órakor.

Az est Edith Piaf  énekesnő  születésének 100. évfordulója alkalmából született meg, és az ő fényes sikerekkel kikövezett, de ugyanakkor nagyon fájdalmas életútját mutatja be a dalok mellett PRÓZÁVAL ÉS vetítéssel is. Gyönyörű előadásában a dalok életre kelnek és mélyen megérintik az ember szívét és lelkét. Említésre méltó, hogy Jászberényben az első estet hatalmas siker kövezte, amit az is mutat, hogy teltház miatt sokan már nem fértek be, így még egy előadást adtak. Jegyeket elővételben, személyesen a Hotel Három Gúnárban tudnak vásárolni a kedves érdeklődők.
Pető Edina Fadette, egyben énekesnő, zongoraművész, festő és verseket is ír. Nemzetközi és országos énekversenyek többszöri helyezettje, DÍVA díjas énekesnő. Tehetségét Isten adományaként éli meg, amit nem szabad elrejtenie. Célja, hogy a tehetségével és zenéjével más embereknek örömet okozzon. Ez az egyik hitvallása, ahogy fogalmazott. Nagy álma, hogy élő zenekarral léphessen fel és nem csak zenei alappal. Jelenleg saját dalok írásába is kezdett és rengeteget gyakorolnak új zenekarával, hogy később már velük okozzon örömet a közönségnek.

 

https://youtu.be/FAbUNE5KXN8