Kezdőlap Országos események Testvérharc lesz férfi párosban

Testvérharc lesz férfi párosban

Idén újra összeül a korosztályos- és maratoni világversenyeken korábban már rengeteg jó eredményt elérő Noé Milán, Noé Bálint testvérpár, hogy egy külön töltött év után szerencsét próbáljanak K-2 1000 méteren a rendkívül sűrű itthoni mezőnyben. Nem ők a favoritok, nehéz megítélni, hogy idén meddig juthatnak, helyzetük külön pikantériája pedig az, hogy a páros egyik legnagyobb riválisa éppen az a duó lehet, amelyben öccsük, Noé Zsombor is helyet foglal.

Tavaly ilyenkor éppen a sevillai edzőtáborban döntötték el, hogy nem erőltetik a párost, idén mégis megpróbálják újra. Az eddigi tapasztalatok szerint az egy évvel ezelőtti nehézségeken sikerült túllendülniük.

„Össze se lehet hasonlítani a tavalyi érzést a mostanival és ez rendkívül pozitív – mondja a páros vezérevezőse, Noé Bálint. – Egy éve tavasszal egyszerűen nem akart haladni alattunk a hajó, most pedig nagyon jól megyünk, elől úgy ki tudom evezni magam, mintha K-1-ben ülnék. Biztos vagyok benne, hogy a mezőny nagyon sűrű lesz, mindenki profin elvégezte a téli munkát, a pillanatnyi forma fog dönteni a válogatón.”

A testvérpár hónapok óta minden idejét együtt tölti, két hét Abu-Dhabi után másfél hónapot voltak a honvédos férfi kajakos csapattal Sevillában, a következő hetekben pedig Szolnokon fognak gyakorolni. Az idősebbik fivér, Noé Milán szerint így óhatatlan, hogy akadnak köztük konfliktusok.

„Könnyebb összevesznünk, mint más testvérpároknak, mert sokkal több időt töltünk együtt – mondja Noé Milán. – Mostanában azonban úgy érzem, hogy nagyon jó az összhang kettőnk között. Remélem, ha eljön a holtpont, akkor azt is hamar áthidaljuk majd. Amíg repül alattunk a hajó, addig biztos nem lesz gond.”

2015-ben valósággal berobbant a felnőtt párosok mezőnyébe Milán és Bálint kisöccse, Noé Zsombor, aki Vass Péterrel az oldalán bronzérmet szerzett a duisburgi világkupán és csak a szétlövésben maradt alul az Európa Játékokon aranyérmet szerző Kammerer Zoltán, Szalai Tamás duó mögött.  Vajon mennyire billen meg a családi béke, ha idén is Zsombor lesz a legsikeresebb Noé a párosok mezőnyében?

„Erre azt mondom, ha már valaki megver minket, akkor azok ők legyenek. Természetesen fogunk örülni Zsombor sikerének, gratulálni is fogunk neki, de azért dolgozunk, hogy mi nyerjünk, ne pedig ők – mondja Noé Bálint, amihez bátyja azt teszi hozzá, hogy ez a helyzet talán szüleiknek a legnehezebb.

„Nem tudom pontosan, hogy ők ilyenkor mit élnek át, de nagyon nehéz lehet, mert nem tudnak kettészakadni. Gondolom, annak szurkolnak, hogy egy Noé legyen elől, az pedig már mindegy, hogy melyik. Legfeljebb a verseny után kárpótlásként az ülhet majd az asztalfőre, akinek rosszabbul alakult a futama a válogatón.” – zárja gondolatait a családi béke szentségéről Noé Milán.

(Kép forrása: Internet)