Kezdőlap Régió Fokozott ellenőrzés Kiskunhalason és térségében

Fokozott ellenőrzés Kiskunhalason és térségében

Az elmúlt hétvégén tíz sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt, közülük két férfit őrizetbe vettek.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai 2016. május 6. és 2016. május 8. között fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtottak végre Kiskunhalas, Balotaszállás és Kisszállás területén. Az akció célja a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt álló járművezetők kiszűrése, valamint egyéb közlekedési szabályszegések és bűncselekmények felfedése és visszaszorítása, illetve a közlekedési balesetek megelőzése volt.

Az egyenruhások három nap alatt közel 200 sofőrrel szemben alkalmaztak légalkoholmérő készüléket, melynek eredményeképpen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt tíz gépjárművezetővel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek. Kiderült, hogy közülük két férfit a járművezetéstől jogerősen eltiltottak, ezért őket szabálysértési őrizetbe vették a rendőrök.

Az akcióban résztvevők további tizenkét esetben egyéb közlekedési szabálysértés elkövetése miatt feljelentéssel éltek, illetve helyszíni bírságot szabtak ki. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is folytatják a fokozott ellenőrzést.

 

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
(kép forrása: internet)