Kezdőlap Diákélet Már most jelentkezhetnek a diákok az MCC Középiskolás Program őszi kurzusaira

Már most jelentkezhetnek a diákok az MCC Középiskolás Program őszi kurzusaira

 

  1. 201 május 24. Budapest – A társadalmi, gazdasági és politikai kérdések iránt nyitott, tehetséges diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja. A hagyományos oktatást kiegészítő e-learningen és hétvégi tréningeken alapuló ingyenes képzésekre június 12-ig lehet jelentkezni.

„Több mint 1100 diákunk van, akik az ország minden részéről érkeznek és örömmel vesznek részt képzéseinken. Tapasztalatunk szerint a tavaszi félévben indított új kurzusaink –mint például a pszichológia, vagy a jog – nagyon vonzóak a tanulók körében, így ezek továbbra is megtalálhatók a választható témakörök között.  Bízom benne, hogy most is sok érdeklődő, tanulni vágyó kisdiák csatlakozik hozzánk, akik a tanulás mellett a közösségi programokra is nyitottak.” – mondta Tarján Kata, a Középiskolás Program szakmai vezetője.

A kurzusok sajátossága, hogy hetente az olvasmányokhoz, feladatokhoz videó blogokat is megnézhetnek a tanulók, amelyek a szakmai tartalmakat a diákok saját nyelvén megfogalmazva, humoros formában közvetítik a hallgatóság felé. A Program szakmai vezetőjének elmondása szerint az ily módon egyedülálló tananyagaik nemcsak az MCC keretein belül számítanak egyedinek, hanem országos viszonylatban is.

A Program azoknak a diákoknak kínál széles körű lehetőséget, akik a társadalomtudományi érdeklődésen túl az átlagnál tájékozottabbak, olvasottabbak szeretnének lenni. A négy és nyolc hetes kurzusokat nyújtó Programban a diákok tudásvágyuknak megfelelően választhatnak a témák közül, ahol a legnagyobb szaktekintélyektől tanulhatnak. A videó-előadásokkal támogatott e-learning rendszer amellett hogy megfelelő időgazdálkodásra tanítja a diákokat, az itt megszerzett ismeretek hasznos segítséget nyújthatnak az emelt szintű érettségi sikeres teljesítéséhez is. Havonta egy alkalommal, szombatonként, a gyakorlati képzéseké a főszerep, ami kiváló lehetőséget teremt a diákok kommunikációs készségeinek fejlesztésére.

Az általános iskola felső tagozatától egészen az egyetemi évek végéig képzést nyújtó intézmény Középiskolás Programja, az elméleti és gyakorlati oktatások mellett sokrétű, színes közösségi programokat – többek között nyári tehetségtábort – is kínál, amelyek mindig nagyon népszerűek a diákok körében.

A Programban résztvevők életre szóló élményekkel és kapcsolatokkal gazdagodnak, tudatosabbá válnak a pályaválasztást illetően, valamint nagyobb eséllyel felvételizhetnek az intézmény egyetemistáknak szóló Juniorképzésére is, ahol szintén most májusban és június első heteiben zajlik a toborzás.

A Középiskolás Program képviselői a felvételi időszakban az ország több nagyvárosába is ellátogatnak, hogy népszerűsítsék a képzéseket. A Mathias Corvinus Collegium Programjairól, valamint a felvételi jelentkezések pontos menetéről az intézmény honlapján olvashatnak (www.mcc.hu) az érdeklődők.

(A kép forrása: Internet)