Kezdőlap Olvasgató Sikeresen megvalósított beruházások Hajóson

Sikeresen megvalósított beruházások Hajóson

Régi álma vált valóra a hajósi lakosságnak, amikor az utóbbi esztendők egyik legnagyobb volumenű beruházása nyomán átadásra került a várost Érsekhalmával összekötő kerékpárút. A sikeres közös projekt után újabb programokban fognának össze a szomszédos településsel, melyek közül kiemelkedik a „Hideg Pincék Forró Kemencék” rendezvénysorozat. A folyamatos fejlődéshez – az eredményes pályázatok mellett – nagymértékben hozzájárul a helyi vállalkozók fegyelmezett adófizetési magatartása is, ami következtében mindig biztosítottak az önkormányzat számára olyan bevételek, amelyek lehetővé teszik a saját forrásból történő munkák megvalósítását is.

 

Átadott kerékpárút

 

Örömmel számolhatok be arról, hogy 4,1 km hosszú szakaszon elkészült a Hajós és Érsekhalma közötti kerékpárút. A 100%-os EU-s támogatottságú forrásból megvalósuló beruházásra településünk 199 millió forintot nyert – nyilatkozta Estók Mihályné Szalczer Erzsébet polgármester.

Szerencsésen lezárult a projekt, a közútkezelő pedig végleges forgalomba helyezési engedélyt adott az útra, amit nap mint nap előszeretettel vesznek igénybe mind a hajósi, mind az érsekhalmi emberek.

 

TOP-os pályázatok

 

2016-ban elsősorban a Területfejlesztési Operatív Program, a TOP adta lehetőségek biztosítanak számunkra fejlesztési lehetőségeket. Hajós szempontjából az egyik kiemelt területnek a belterületi csapadékvíz elvezetése ígérkezik. A tavalyi esztendőben lezárult a város néhány utcáját érintő hasonló jellegű beruházás, de a teljes átfogó elvezető rendszer kiépítését azonban nem tudtuk megvalósítani. Ennek a munkálatnak pedig csak úgy van értelme, hogy az egyes utcák szintezését, vízfolyását összehangoljuk és igyekszünk a települési befogadókhoz elvezetni. Idén esélyünk adódott, hogy a TOP-os kereteken belül folytassuk ezt a munkát. Ennél a projektnél 62 millió forintos közberuházást tervezünk, és Hajós teljes belterületi részén hosszú évekre megoldanánk a csapadékvíz elvezetési problémát.

A Területi Operatív Program idegenforgalmi témakörében is végrehajtanánk egy beruházást. Az önkormányzat tulajdonába került a korábban Cabernet fogadó néven ismert épület, amely hosszú évek óta (ki)használatlanul áll. A TOP-os keret kínálta forrásból látogatóközpontot alakítanánk ki a helyiségből, ahol bemutatnánk a pincefalu hagyományait, a szőlőműveléshez, borkultúrához kapcsolódó eszközöket. Az itt tervezett felújításnál 180 millió forintos összeggel számolunk. Várhatóan 2017-ben valósítanánk meg ezt a projektet.

 

Jövőnk Energiája Fejlesztési Alapítvány által támogatott beruházások

 

Nagyon örülünk, hogy a Paksi Atomerőmű egy külön alapot hozott létre a vonzáskörzetében lévő települések kisebb-nagyobb fejlesztési elképzelései támogatására. A Jövőnk Energiája Fejlesztési Alapítványnak köszönhetően évről-évre szépíthetjük Hajóst. Jelenleg a városi köztemető ravatalozó épületének a felújítása történik, ahol szebb térburkolattal látjuk el a létesítmény előtti területet, megújítjuk a homlokzati képét, és egy előtetőt is elhelyezünk, hogy rossz idő esetén zavartalanabbul bonyolíthassuk le a szertartásokat.

A másik kisebb volumenű beruházásunk során napelemes világítótesteket építettünk ki a belterülettől a pincefaluig húzódó kerékpárúton, ahol ezentúl sötétedés után is biztonságosan közlekedhetnek a kerékpárosok vagy a gyalogosok.

 

Kiemelt közmunkaprogram

 

A pincefalu területén található a Jegyzőpince, ami hosszú idő után újra visszakerült az önkormányzat tulajdonába és sajáterőből, valamint a közfoglalkoztatottjaink munkájának igénybevételével apránként újítjuk fel. Idén kulturált mellékhelyiségeket szeretnénk kialakítani benne, kicserélnénk a burkolatot, és végrehajtanánk a nyílászárók cseréjét is. Kiemelném a Hajóson zajló közmunkaprogramot, amiben folyamatosan 30-35 fő foglalkoztatása történik. Valamennyi intézményünkben a takarítók, a kisegítők, a konyhalányok, a temetőgondnok, a sportpálya gondnok, a közterületi fenntartó csapat vagy a településőrök egyaránt közfoglalkoztatottak. Mindegyikük megbecsüli a munkáját, és örömmel látja el a feladatát.