Kezdőlap Kecskemét Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság: fanyárssal bántalmaztak egy férfit

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság: fanyárssal bántalmaztak egy férfit

 A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Szabolcs ellen. A 34 éves férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 26-án 18 óra 30 perc körül Kunszállás egyik vendéglőjének kertjében egy 57 éves férfit – előzetes szóváltást követően – egy hozzávetőleg 1,5 méteres fanyárssal bántalmazott.

Ezt követően a kunszállási gyanúsított a zsebéből elővett egy körülbelül 7 centiméter pengehosszúságú konyhai kést és azzal szúró mozdulatot tett a sértett hasának irányába, de azzal sérülést nem okozott. Az eljárás során Cs. Szabolcs – gyanúsított kihallgatását követően – szabadlábon védekezik.