Kezdőlap Régió Horváth Péter: több ponton is előrelépések látszanak a köznevelési kerekasztal egyeztetésein

Horváth Péter: több ponton is előrelépések látszanak a köznevelési kerekasztal egyeztetésein

Budapest, 2016. június 15., szerda (MTI) – A Nemzeti Pedagógus Kar (NPKÖ) elnöke arról beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel, hogy több ponton is előrelépést lát a köznevelés jövőjéről szóló egyeztetéseken.

Horváth Péter – emlékeztetve arra, ők azt szeretnék, hogy az iskolák reális számokon nyugvó önálló költségvetéssel rendelkezzenek – azt mondta, az 59 önálló tankerület kialakításával „picit jobb esély van arra, hogy ez megvalósuljon”.
Előrelépésnek nevezte, hogy az intézmények a jövőben „bizonyos értelemben keretgazdálkodással rendelkezhetnek” több területen is. Pozitívumként értékelte, hogy az intézményvezetők „nagyjából egyetértési jogot” kapnak a tanárok kinevezésében és felmentésében.
Ugyanakkor az NPK elnöke jelezte: elfogadhatatlan a differenciált béremelés javasolt módja, hiszen az nem új keretből, hanem a korábban megadott béremelésen belül történne.

bly \ bpt

MTI 2016. június 15.

 

(Kép forrása: Internet)