Kezdőlap Események Már több mint 50 ezren látták az MNG Picasso-kiállítását

Már több mint 50 ezren látták az MNG Picasso-kiállítását

   Budapest, 2016. június 6., hétfő (MTI) – Már több mint 50 ezren látták a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) április 22-én nyílt Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című kiállítását – közölte az intézmény az MTI-vel.

A közlemény szerint tekintettel a nagy érdeklődésre, a kiállítás a hét minden napján, így a hétfőnként is látogatható. A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée national Picasso együttműködésében szervezett kiállítás a művész száz munkáját vonultatja fel; ez Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon.
Az MNG tájékoztatása szerint a festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató tárlat Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása – köré szerveződik. A kiállított műveken jól megfigyelhető a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben.
A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatott alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig – áll a tárlat ajánlójában.
Hetvennégy alkotás a Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett, de szerepelnek művek a világ több másik nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból – közölte az MNG.

pja \ pmg

MTI 2016. június 6.

 

(Kép forrása: Internet)