Kezdőlap Sport Sportdiplomáciai siker

Sportdiplomáciai siker

Közelmúltban volt a Sportegyesületek Országos Szövetsége tisztújító és új stratégiát meghatározó küldöttgyűlése.  A tisztújítás keretében a lemondott Mesterházi Attila helyére a szövetség elnökévé dr. Deutsch Tamást választották meg. Az elnökség tagjai sorába ismét beválasztották Ujhidy Tibort, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnökét. A szövetség közel 140 tagszervezeti taglétszámával csaknem a legnagyobb, ha nem a legnagyobb civil érdekképviseleti szervezet. A taglétszám drasztikus és folyamatos emelkedését elsősorban a kis és közepes egyesületek belépésével kívánják elérni. Ehhez vonzóbbá kell tenni a szövetség működését, hogy a sportszervezetek fontosnak tartsák belépésüket, bent maradásukat.

Ujhidy Tibor:

Megtisztelő a bizalom, hogy ugyan a régi elnökség mindössze 1/3-a maradt meg, ám én is közöttük lehetek. 1997-től vagyok az elnökség tagja, és a megelőző 10 évben voltam az alelnöke is. Az Elnökség és a Felügyelő bizottság személyi összetételét látva, kiváló szakemberek erősítik a testületi munkát. Olyan klubok vezetői vannak az irányításban, mint az MTK, Vasas, FTC, UTE, ASE, Dunaferr, PVSK, stb. Magam részéről biztos vagyok benne, hogy ismerve a szakmai programot, a felkészült vezetést, de mindenekelőtt elnök úr eltökéltségét, nagy jövő és egyúttal felelősség előtt áll a szövetség.

A szervezetfejlesztés, bővítés miatt két területen is jelentősen erősödni fog a szövetség munkája és ezzel reméljük megítélése is. Az egyik, az elfogadott szakmai program célul tűzte ki, hogy minél több olyan ingyenes szolgáltatással bővüljön a szövetség működése, amely szinte teljes körűen tudja segíteni a klubok mindennapi életét. Megbíztak a „Szolgáltató SOSZ” szakmai programjának kidolgozásával, amely már régóta saját szövetségi munkám homlokterében állt. Ennek keretében sokoldalú szolgáltatást fogunk nyújtani a tagszervezeteink számára, úgy, mint jogi, adó és számviteli tanácsadás, pályázat figyelés, vásárlói kártya, stb. A másik irány, hogy a kisebb egyesületek is komolyabb állami támogatást kapjanak szakmai munkájuk fejlesztéséhez. A sport ezen területe már régóta neuralgikus pont, helyzetének javítása nagyon váratott magára. A nagyívű elképzelés, reményeink szerint jelentősen tudja majd javítani az élsport minőségi bázisát, az utánpótlás nevelés szélesítését. Természetesen nem felejtve el, hogy honnan indultam, igyekszem lobbizni a Sportegyesületek Országos Szövetségében lévő kecskeméti tagszervezetek érdekében is.

Bízom abban is, hogy kecskeméti szinten, a taglétszámában egyre izmosodó Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége révén folytatódnak a különféle programok megvalósítása (Sportbál, Év Sportolója díj, Nagy Sportágválasztó stb.), illetve a város sportjának érdekképviselete.