Kezdőlap Események Új térfigyelő rendszerrel bővül Kecskemét

Új térfigyelő rendszerrel bővül Kecskemét

Kecskemét Megyei Jogú Önkormányzata jelentős összeget hagyott jóvá egy új, nagyobb teljesítményű térfigyelő kamerarendszer működtetésére, derült ki a június 23-án, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett Kerti István rendőr alezredes és a Kecskeméti Rendőrkapitány Hivatal vezetője, Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet vezetője, és Dr. Homoki Tamás alpolgármester is.

Az új térfigyelő rendszerhez több, mint 100 új kamerát szereltek fel szerte a városban, szám szerint 57 különböző helyszínen. Az új eszközök segítségével, előzetes tapasztalatok szerint akár 30-40%-kal is csökkenhet a jogsértések száma – mondta el Homoki Tamás alpolgármester.

A kamerák éjjel is kifogástalanul működnek, hiszen éjszakai felvételek készítésére is alkalmasak. 16 helyszínen találkozhatunk 32 rendszámfelismerő eszközzel is, melyek fontos, hogy a forgalmasabb belső utakat is jól tudják kezelni.

Nagyon szigorú szabályok szerint, az adatvédelmi és személyiségi jogokat figyelembe véve használhatóak csak  fel a felvételek, és csak abban az esetben, ha jogsértés történik.

Az új térfigyelő kamerarendszer segítségével, ha a városrendészet bűncselekményt észlel, azonnal értesítik az ügyeletet, akik gyorsan tudnak intézkedni a helyszínen. Fontos még azonban az is, hogy az új eszközök alkalmasak a már elkövetett bűntettek felderítésére is, hiszen a kamerák egy hónapon keresztül tárolják a rögzített anyagot.