Kezdőlap Rendőrségi hírek A nyári táborozás alatt is biztonságban

A nyári táborozás alatt is biztonságban

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Baleset- és bűnmegelőzési napon vettek részt a Baján táborozó diákok.

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai 2016. július 7-én a nyári táborban résztvevő 10-14 éves gyerekek számára tartottak baleset- és bűnmegelőzési előadást.

 

Az egyenruhások kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a nyári szünetben rájuk leselkedő veszélyekre és a megelőzés lehetőségeire. Ennek érdekében hasznos ismeretterjesztő előadásokat hallgattak meg a diákok és a közlekedési szabályok betartásának játékos gyakorlására került sor a helyszínen kialakított KRESZ pályán. A gyerekek megnézhették a szolgálati gépjárműveket és lehetőségük nyílt személyesen beszélgetni a rendőrökkel.

 

Az iskolai tanítás befejezését követően a gyermekek felszabadultabbá, óvatlanabbá válnak, sok szabadidővel rendelkeznek, így gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a parkokban, játszótereken és az utak mentén. Ők a legfogékonyabbak az új ismeretek megszerzésére. Ezért a közlekedési szabályok ismertetése, a veszélyek tudatosítása és a helyes magatartásminták átadása balesetektől óvhatja meg a gyermekeket, és akár életmentő is lehet.