Kezdőlap Kecskemét Vakáció alatt is megelőzés

Vakáció alatt is megelőzés

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Hasznos információkat osztottak meg a kicsikkel a kiskunhalasi rendőrök.
A kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolában is megkezdődött a vakáció, de sokan a napközis tábor adta lehetőséget használják ki annak érdekében, hogy a kisdiákok hasznosan töltsék a szünidőt.

Farkasné Wodring Zsuzsanna rendőr őrnagy és Hegedűs Richárd rendőr zászlós is azért látogatta meg a tanulókat, hogy velük is megosszák azokat a jó tanácsokat, melyeket a szünidő alatt is be kell tartaniuk.

Beszélgettek a gyerekekkel a közlekedési szabályokról, az idegen személyekről, valamint egy kerékpáros ügyességi pályán is kipróbálhatták a tudásukat. Továbbá kiemelt hangsúlyt fektettek az előadók a vízi balesetek megelőzésére is, hiszen sokan mennek vízpartra, strandra nyaralni.