Kezdőlap Régió Országos Főépítészeti Konferencia Kecskeméten

Országos Főépítészeti Konferencia Kecskeméten

Tizenhetedik alkalommal került átadásra a Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészeti Kollégium által 2000-ben megalapított „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”. Évente két kategóriában adományozható elismerés. AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at aktív főépítész, míg a FŐÉPÍTÉSZETI ÉLETMŰ DÍJ-at a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.

Eddig összesen harminchat főépítész részesült a kitüntetésben. 2000-ben Nagykanizsán Szilágyi István (…2005.12.05.) és Zábránszkyné Pap Klára, 2001-ben Gyulán Philipp Frigyes és dr. L. Szabó Tünde DLA (…2004.10.15.). 2002-ben Pécsett Gömöry János és dr. Sersliné Kócsi Margit, 2003-ban Érden Bodonyi Csaba DLA és Körmendy János, 2004-ben Sümegen Beniczky Péter (Főépítészi Életmű Díj, …2006.08.28.) és Sáros László DLA, 2005-ben Plisszentkereszten Filippinyi Gábor (Főépítészi Életmű Díj) és Virányi István, 2006-ban Túristvándiban dr. Schneller István (Főépítészi Életmű Díj)és Béres István, 2007-ben Pápán dr. Tóth Zoltán (Főépítészi Életmű Díj)és Salamin Ferenc, 2008-ban Mosonmagyaróváron dr. Aczél Péter (Főépítészi Életmű Díj) és Berényi András 2009-ben Hajdúböszörményben Makovecz Imre DLA (Főépítészi Életmű Díj, …2011.09.27.)

Boruzs Bernát (Főépítészi Életmű Díj)és Csík Edina, 2010-ben Pakson Jeney Lajos DLA (Főépítészi Életmű Díj), 2012-ben Makón Csernyus Lőrinc és Patkó Sándor (Főépítészi Életmű Díj, …2012.11.17.), 2013-ban Nagykőrösön Arató András István (Főépítészi Életmű Díj), Páli Zsuzsanna (Főépítészi Életmű Díj), dr. Farkas Gábor DLA (Főépítészi Életmű Díj) és Papp Zoltán Tamás, 2015-ben Miskolcon Arató György (Főépítészi Életmű Díj), Bodonyi Csaba DLA (Főépítészi Életmű Díj)és Zsigmond László vehették át a díjat.

A 2016. évi díjazottak:

Rátkai Attila okl. építészmérnök
Eger megyei jogú város főépítésze
Főépítészi Életmű Díj-ban részesül negyedévszázados kiváló szakmai tudással, elhivatottsággal és felelősséggel végzett főépítészi munkásságáért. Széleskörű szakmai tevékenységgel elősegítette Eger építészeti kultúrájának fejlődését, a város kedvező fejlesztését a városkép formálását, a fiatal építészek szemléletformálását. Aktív szakmai közéleti munkája során különösen sokat tett az építész szakma, ezen belül a főépítészi tevékenység elismertségének növeléséért, a tervtanácsi rendszer továbbfejlesztéséért.

András István
Balatonfüred város főépítésze
Az ÉV Főépítésze Díj-ban részesül másfél évtizedes, a település egészét átfogó kimagasló főépítészi munkásságáért, amely a településszerkezettől a terek, utak rendezésén át az apró részletekig, a konkrét épületek felújításáig-építéséig terjed. Felelős építészként teljességben kezeli az építészetet, beleértve az árvízvédelem, a tájépítészet szakterületeket is. Főépítészként tanácsot ad és magas szinten együttműködik civilekkel, testülettel, polgármesterrel, városi polgárral, tervezővel.

A Díjakat Kecskeméten, 2016. augusztus 25-én a XXI. országos Konferencián ünnepélyes keretek között adja át Szemeryné Pataki Klaudia, Kecskemét m. j. város polgármestere, Salamin Ferenc, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke és Öveges László, Kecskemét m. j. város főépítésze.

  1. A köztérmegújítás Nívódíját az idén
  • a „lakóterületek közterei” kategóriában Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata kapta,

A megvalósított lakótelepi köztér kiváló színvonalon mutatja meg, hogy nem csak a történelmi városok reprezentatív tereit, hanem a közelmúlt városépítésének előnytelen adottságú közterületeit is lehet és érdemes az ott élők szempontjai szerint vonzó közterületté alakítani.

  • Dicséretet kapott szintén a lakóterületek közterei kategóriában Szarvas Város Önkormányzata, a Kossuth Lajos utcai és az Ó-templom környékének megújításáért.

A város egyik hagyományos, központ közeli lakóterületének fontos közintézményeket is tartalmazó mellékutcája a korszerű közterülettervezés eszköztárának logikus alkalmazásával, a történeti adottságokhoz alkalmazva került felújításra.

  • a „városi főtér” kategóriában a zsűri sem díjat, sem dicséretet nem adott ki.
  • A zsűri különdíjat ítélt oda Nagypáli Önkormányzatának, a Nagypáli Csodái című, a település egészét behálózó köztérrendszer megújítási akciójára.

A Somogy megyei falu sokrétű eszköztárral, innovatív megoldásokkal varázsolt vonzó lakóhelyet magából,az egykori elnéptelenedő kistelepülésből. Ennek egyik összetevője volt a közterületi hálózat olyan megújítása, ami vonzó az ott élő és odaköltözni vágyó kisgyermekes családok számára.

  1. A települési Hild János Díjat 2016-ban
  • A nagyvárosi kategóriában Budapest VII. Kerület Józsefváros Önkormányzata kapta, másfél évtizedes tudatos, következetes és sokszínű városfejlesztési és városmarketing munkájáért.

Budapest egyik legnehezebb társadalmi helyzetű kerülete az ezredforduló óta tartó, politikai ciklusokon átívelő, sokszínű és kreatív munkával ad példát más önkormányzatok számára arra, hogy céltudatos és kitartó városfejlesztő munkával, jól megszervezett programokkal hazai viszonyok között is lehet mélyre hatójavulást elérni a városrehabilitációval.

  • A Hild-János díjat a középvárosi kategóriában Kisújszállás Város Önkormányzata kapta, a tudatos és eredményes középvárosi fejlesztésért.

Kisújszállás tudatos, hosszú távú városfejlesztő munkájában a közterületek és a közintézmények

DSC_0131 DSC_0134 DSC_0158 DSC_0162 DSC_0169 DSC_0186 DSC_0196 DSC_0202 DSC_0217 DSC_0223 DSC_0259 DSC_0287