Kezdőlap Jótékonyság A Hadart Színház Tolcsván jótékonykodott

A Hadart Színház Tolcsván jótékonykodott

Több száz kiló élelmiszerrel, gyermekruhával, játékokkal és a legnépszerűbb mesejáték főhősével, Süsüvel érkeztek a tolcsvai napköziotthonos óvodába a Hadart Színház tagjai és az SOS Gyermek Alapítvány munkatársai csütörtökön, a jótékonysági akcióval kétszáz rászoruló gyermek, száz család élelmezését segítették a színművészek.

Az esélyegyenlőségért kiálló teátrum társulata és az alapítvány képviselői azért választották a tokaj-hegyaljai települést, mert ott szinte minden kiskorú hátrányos helyzetű – mondta az eseményen Háda János, a Hadart Színház alapító vezetője, aki az adományt Fodros Ivánnal, az SOS Gyermek Alapítvány elnökével és a Süsüt alakító színművésszel, Bárány Gergellyel adta át a kicsiknek és a családokat képviselő Csoma Ernő (Fidesz-KDNP) polgármesternek.
Háda János közölte: a színház törekszik arra, hogy ősszel több hátrányos helyzetű településen informatikai eszközökkel segítse a kisiskolásokat.
A település vezetője arról szólt, hogy Tolcsva a leghátrányosabb helyzetű települések közé tartozik, ezért nagyon nagy segítséget jelent számukra az adomány. Közlése szerint az óvódások, az iskolások és az idősek nappali étkeztetését az önkormányzat pályázati forrásokból igyekszik megoldani, hogy ezzel is segítse a családokat.
Mint mondta: csaknem kétszáz gyermeket látnak el, „sajnos bőven van helye az élelmiszernek, a ruhák pedig nagy szolgálatot tesznek majd az iskolakezdéskor.”
Hozzátette azt is, hogy a településen a közfoglalkoztatással kombinált gazdálkodás lehetőségeivel is élnek, arra törekszenek, hogy önellátó rendszerben termeljék meg, amire a családoknak a legnagyobb szüksége van, minél több konyhai alapanyagot termelnek, hogy egész évben „meleg étel kerüljön a gyermekek asztalára”.
Háda János arról szólt, hogy másfél évvel ezelőtt a Süsü, a sárkány című zenés mesejátékukat vitték el Tolcsvára, a falu gyermekei addig még nem láttak színházi előadást.
Az országban egyedülállóan infokommunikációs akadálymentesítéssel játszó Hadart Színház legfőbb társadalmi szerepvállalása, hogy a szociálisan rászorulók minden csoportjához elvigye a színházat, legyen szó siket és nagyothalló kisgyerekekről vagy hátrányos helyzetű településeken élőkről. Programjuk a 2015/2016-os évadban 35 ezer nézőhöz, 70 helyszínre több mint 150 előadás keretében jutott el.
Az öt éve alakult társulat minden évben több alkalommal szervezett és vett részt jótékonysági rendezvényen. Játszottak már koraszülött, autista gyermekek támogatásáért, a siketek és nagyothallók pedig valamennyi előadásukon szeretettel látott vendégek. A társulat tolcsvai akciója a színházat működtető, család és iskolasegítő programokban jártas „Jármika” Jövőkép Gyermekalapítvány és az SOS Gyermek Alapítvány együttműködése révén valósulhatott meg.
Fodros Iván, az SOS Gyermek Alapítvány elnöke elmondta: legfőbb céljuk a Magyarország területén élő – önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került – családok, elsősorban gyermekek támogatása.
(FOTÓ)

biy \ brr

MTI 2016. augusztus 4., csütörtök