Kezdőlap Sport Becsülettel helytálltak a futsalosok, felkészülési mérkőzésen fogadták a tavalyi NB I-es évad...

Becsülettel helytálltak a futsalosok, felkészülési mérkőzésen fogadták a tavalyi NB I-es évad ezüstérmesét, a Dunaferr DF Renalpin FC-t! 

 

Az 1 évvel ezelőtti edzőmeccsükön a Dunaferr még nagy pofont adott a kecskeméti csapatnak, akkor 12-3-ra tudtak nyerni hazai környezetben a dunaújvárosiak. Azonban, a hétfő esti edzőmeccsen már csak hármat számolt a különbség.

ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club – Dunaferr DF Renalpin FC 2-5.

Az első játékrész elején tapogatózó játék folyt, a kecskeméti futsalosok jól és fegyelmezetten zártak a hátsó alakzatban. Az idő előrehaladtával a Dunaújváros gyors labdajáratásaik egyre életveszélyesebbek lettek, s egy begyakorolt figura után a vezetést is megszerezték a 6. percben, 0-1. A kecskeméti futsalosok a kontrákban bíztak, és egy ilyen ellentámadásból, sikerült is az egyenlítés, egy Marsa átlövés révén a 14. percben, 1-1. A félidő végére a Dunaferr válogatott játékosainak újra sikerült megtalálni a rést a kecskeméti falon, és egy kijátszott lehetőség után betaláltak Gyenes kapujába. A félidőre 1-2-es állással vonulhattak a csapatok pihenőre.

A második félidő elején mintha a hazaiak bent maradtak volna az öltözőben, gyors 2 Dunaferr gól ébresztette fel őket álmukból, és máris 1-4-et mutatott az eredményjelző. A két gyors találat azonban a felmérgesítette az „alvó kék oroszlánokat”, s egy kiváló akció után szépíteni tudtak Pánczél révén a 26. percben, 2-4. Az eddig barátságosnak mondható edzőmeccs hirtelen igazi parázs derbivé változott, mindkét gárda csúszott-mászott, ám a mindkét oldalon lévő gólhelyzetek kihasználatlanul maradtak. A nagy tempót az NB I-hez szokott vendégek bírták jobban, és három perccel a vége előtt beállították a 2-5-ös végeredményt.

Cserenkó Szabolcs edzői értékelése: – Az első félidőben fegyelmezetten játszottunk. A gyakorolt védekezéshez a fiúk tartották magukat, s támadásban is voltak nagy lehetőségeink, ha azokat kihasználjuk a jövőben, akkor eredményesebbek lehetünk. A félidőben variáltam a csapaton, ez kicsit talán megzavarta a játékosokat, és ez gólokban is megmutatkozott. Összességében azt gondolom, hogy az együttes teljesítette, ami elvárható tőle, hiszen 5-2-re kaptunk ki az ország második legjobb gárdájától. A védekezésre még jobban rá kell feküdnünk, és ha hátul megvan a stabilitás, akkor a támadó szekcióban nem lehet probléma, mert kreatív és technikás fiatalok alkotják a keretet.

Hazai gólszerzők: Marsa (14); Pánczél (26)