Kezdőlap Rendőrségi hírek Emlékművet rongáltak

Emlékművet rongáltak

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A kiskunmajsai rendőrök egy napon belül beazonosították a feltételezett elkövetőket.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsa Rendőrőrse nyomozást folytat rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 éves helyi fiú és négy fiatalkorú társa ellen.

 

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2016. augusztus 4-én a reggeli órákban arról, hogy ismeretlen tettesek Kiskunmajsán az éjszaka folyamán megrongáltak egy világháborús emlékművet, az ott található koszorúkat szétdobálták, megtapostak egy közeli virágágyást, valamint felborítottak egy kukát is.

 

A helyi rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a nyomozóknak még aznap sikerült beazonosítaniuk a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves helyi fiút és négy fiatalkorú társát, akiket elfogtak, majd – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgattak ki.