Kezdőlap Sport Érik az újabb arany

Érik az újabb arany

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 19.Középen, elöl Szabó Gabriella, mögötte Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutamában a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 19-én.MTI Fotó: Kovács Tamás
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású női csapathajónk a legjobb idővel kvalifikált a női K-4 500 méter szombati fináléjára. Középfutamából jutott az A-döntőbe a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros, míg Molnár Péter K-1 200 méteren, valamint a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás alkotta férfi négyesünk a B-döntőben folytathatja.

Kivárta a sorát Fazekas-Zur Krisztina és Csipes Tamara, akik a már riói aranyérmes Szabó Gabriellával és Kozák Danutával kiegészülve a női négyesek előfutamában szálltak először vízre az olimpián.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt kivárni ezt a napot. Minden nap itt voltunk, szurkoltunk, és minden nap felpörgettek minket is a versenyek. Nem is gondoltam, hogy ez a vibrálás, drukkolás ennyi energiát ki tud venni az emberből, de szerencsére délután mindig tudtunk pihenni, megnyugodni, feltöltődni” – nyilatkozta Fazekas-Zur Krisztina, aki szerint remek formában van a négyes, mutatta ezt az is, hogy a legjobb idővel 1:30-on belüli 500 méterrel kvalifikáltak a fináléra. A másik ágról a világbajnoki címvédő fehéroroszok jutottak be az első körből a fináléba, de bízunk benne, hogy Maria Litvincsukék nem jelentenek nagy akadályt a mieink számára.

„Két arany után természetesen felszabadultan vártam a négyes rajtját, ugyanakkor oda kell koncentrálni itt is minden mozdulatunkra. Mentünk egy jó előfutamot, de azért én óvatos duhaj vagyok. Szép, hogy most nyertünk, de majd a döntőben kell bizonyítani” – tette hozzá Kozák Danuta, aki gyorsan össze is szedte csapatát és már mentek is levezetni a lányok.

Afféle levezetésnek tűnt a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupárosunk középfutama is, hiszen a magyar duó túlságosan nem erőltette meg magát a verseny során. Oláh Tamás tanítványai számára a döntőbe kerüléshez elegendő volt a harmadik hely megszerzése, s most ennél többet nem is adtak ki magukból a fiúk. Legalább is a partról szemlélve így tűnt.

„Pedig nem így tervezték, nem tudjuk, hogy mi történt – mondta a futam után edzőjük, Oláh Tamás, aki azt mondta, a fiúk között megvan az egység, de egyelőre nem értik, hogy miért nem ment a hajó alattuk, bíznak benne, hogy a fináléra összekapják magukat a versenyzők, akik meglehetősen dühösen szálltak ki a hajóból.

A páros teljesítményét látva dühös volt Storcz Botond vezetőedző is, aki szerint a duó mai halvány produkciója mellett nem szabad szó nélkül elmenni.

„Észhez kell téríteni, fel kell rázni a fiúkat és nem babusgatni. Tudatosítani kell bennünk, hogy bármennyire is biztos a továbbjutás, egy ilyen produkcióval akkor sem állunk oda a középfutamba, főleg, ha az olimpiai dobogó a cél. Az is elfogadhatatlan számomra, ha valaki a körülményekre hivatkozik, hiszen a víz mindenkinek hullámos volt ma. Ha pedig holnap is hullámos lesz, akkor olyan körülmények között avatnak majd olimpiai bajnokot. Engem nem érdekel, hogy ki, hogyan alkalmazkodik a szélhez, vagy a hullámokhoz, ez egy ilyen sportág, így kell jól szerepelni.”

Elégedetlen volt Molnár Péter is a K-1 200 méteres középfutama után. A tegnap Tótka Sándorral K-2 200 méteren negyedik helyen záró kajakos egyesben nem jutott be az A-döntőbe, amelyért óriási csata zajlott.

„Elismerem, hogy a körülmények minden versenyzőt egyformán sújtottak, nem szeretném erre fogni, de sajnos én ilyen vízen most nem tudtam kievezni magam – magyarázta Molnár Péter. – Az előfutam után a lapátom is meghibásodott, gyors szervizre volt szükség, az indításnál is sokat kellett várni, szóval nehéz volt fejben összeszedni magam. Dühös vagyok, mert képtelen voltam a tudásom legjavát adni, és bár a felkészülés során a fókuszban a páros volt, azért egyesben is szerettem volna ennél jobb eredményt elérni. Ennek ellenére amiért jöttem, az végrehajtottam, jót versenyeztünk párosban, közel voltunk a dobogóhoz, ez pedig elég lendületet ad nekem, hogy a következő olimpiáig folytassam” – tette hozzá a 30 éve versenyző.

Férfi kajaknégyesünk, vagyis Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Somorácz Tamás a középfutamában az ötödik helyen zárt, nem sikerült az A-döntős szereplést kiharcolnia.

„Meccsben voltunk a mezőnnyel, de sajnos a hullámokkal is. Teljesen kihajtottuk magunkat, nem mentünk rosszul, de végig küzdöttünk az elemekkel” – mondta Kugler Attila a verseny után.

„A sorsolás után reménykedtünk benne, hogy meglesz az A-döntő, megtettünk mindent, de a körülményekkel nem tudtunk mit kezdeni. Egy ilyen víz egy rutinos négyest is szétráz” – magyarázta Hufnágel Tibor, míg Ceiner Benjámin szerint az is sokat számított, hogy későn dőlt el a kijutás sorsa, és nem volt elég idő az összeszokásra.

A gyorsasági kajak-kenu regatta utolsó versenynapján, szombaton, magyar idő szerint 14.22-kor rendezik a férfi kenupárosok fináléját, a női négyes pedig 14.47-kor rajtol az olimpiai A-döntőben.

fotó: MTI