Kezdőlap Események Hamarosan kezdetét veszi a XIV. HETÉNYEGYHÁZI BOGRÁCSOS PARTI – Interjú Pálinkás Jánossal

Hamarosan kezdetét veszi a XIV. HETÉNYEGYHÁZI BOGRÁCSOS PARTI – Interjú Pálinkás Jánossal

Augusztus 27-én, immáron XIV. alkalommal kerül megrendezésre a Hetényegyházi Bográcsos Parti, amelyet a térség legnagyobb gasztronómiai – kulturális rendezvényeként tarthatunk számon.
Ezen a napon családok, baráti társaságok, kollektívák mutathatják majd meg főzési tudományukat. Az elkészült gasztronómiai produkciókat neves szakmai zsűri minősíti. A jó hangulatú partit zenés programok egészítik ki. A programokban előszeretettel adunk lehetőséget a térségben megtalálható előadóknak, együtteseknek.

Szerkesztőségünk Pálinkás Jánossal, a XIV. Hetényegyházi Bográcsos Parti szervezőjével, a Hetényegyházi Fogathajtó és Hagyományőrző Egyesület titkárával és a Hetényegyházi Labdarúgó Klub elnökével beszélgetett, aki beszámolt nekünk a tradicionális rendezvény részleteiről.
„A bogrács parti ötlete az Úrihegyi Sörház & Tenisz Klub Baráti Köréből indult. Ötletgazda, Farkas József barátunk. 2002.-ben az első rendezvényt tíz nap alatt kovácsoltuk össze. A szerény körülmények ellenére jelentős érdeklődő látogatott ki a rendezvény helyszínére. Meglepődve tapasztaltam, hogy huszonhat főzőmester nevezett az első alkalommal. Az első rendezvényt kiértékelve a visszajelzések alapján teljesen egyértelmű volt, hogy Hetényegyháza Polgárai igénylik az e fajta közösségi programot. Az első két rendezvény még a Hetényegyházi Művelődési Ház udvarán volt, ez után települtünk ki a Sportpályára.

Ma már a főzőversenyre mintegy 70 bográcsos csapat nevez be. Minden főzőmester a rendezvény logojával ellátott kötényt kap. A főzőmesterek helyezésüknek megfelelően tárgyjutalomban részesültek. A rendezvényre jellemző, hogy főzőhelyenként 10-12 fős baráti, családi társaság nevez. Ez kb. 700 fő. A nagyközönség, aki csak a hangulat kedvéért látogatott el a rendezvényre, mintegy további 1000-1200 fő. A rendezvényen így összesen becslésünk szerint kb. 2.000 fő vesz részt.

A nagyközönség, az elmúlt évek alatt műrepülő és ejtőernyős bemutatót láthatott, valamint helikopteres sétarepülésen vehetett részt.  Művészeti, kulturális műsorról neves előadók gondoskodtak.

 

Az elmúlt években felléptek:

Hetényegyházi Citerazenekar és Népdal Kör, Hetényegyházi Általános Iskola irodalmi műsorral, valamint a környékbeli települések ének és tánckarai. Erdélyből az Agyagfalvi Fúvószenekar, Kecskemétről Szabó Sándor tárogatón. Továbbá Komonyi Zsuzsa, Kovács Kati, Korda György – Balázs Klári, Pataki Attila, Koós János – Dékány Sarolta, Varga Miklós, Szűcs Judit, Tóth Vera, Csepregi Éva, Vikidál Gyula előadóművészek.

Ez évi programok:

  • 0800 – 1200 Főzőhelyek elfoglalása
  • 1300 Tűzgyújtás
  • 1400 Szemerédi Gábor – White Priest – rap
  • 1500 GrandUP rapiDance
  • 1600 Nagy Feró
  • 1700 Kereki Nótások
  • 1800 Mixer Duó
  • 2000 Eredményhirdetés
  • 2100 Tűzijáték

Zene-bona, vigadalom. Disco hajnalig. DJ. Illés Tibor.

Kiegészítő programok: Veterán autók kiállítása, vidámpark, légvár, sétakocsikázás, vásári forgatag.
Bízom abban, hogy az idei XIV. Hetényegyházai Bográcsos Parti is hasonló sikereket fog elérni, mint az eddigi évek során és mindenkinek egy nagyszerű kikapcsolódást nyújt majd!”