Kezdőlap Események Japán napok Magyarországon: Kecskeméten és Szegeden

Japán napok Magyarországon: Kecskeméten és Szegeden

 

Minamizuka SHINGO (1942) japán történész, professzor emeritus vezetésével ismét hazánkba érkezik az a kis kulturális csoport, amely országuk különös kultúrájából ad műsort az érdeklődő kecskeméti és szegedi közönségnek. A Szeged város érmével is kitüntetett tudóst, ’Shingo szant’  gyermekként 1956 szellemisége érintette meg, s lett ösztöndíjas kutatóként a hallgatója Budapesten Berend T. Iván akadémikusnak  az 1970-es évek elején. A jövőre 75.-ik életévébe lépő Kelet-Közép-Európa kutató agrártörténész professzor azóta őszinte híve Magyarországnak, s egész pályáján sikeresen szolgálta ezt a számunkra is oly fontos kapcsolatot. Több kiváló, hazánkról, annak történelméről, kultúrájáról, fővárosáról szóló szak- és ismertterjesztő könyv szerzője. A japán főváros melletti Chiba Egyetemen –  ahol négy évtizedet dolgozott – tanítványainak sora követte őt e régió, sőt nyelvünk megismerésében is. Magyarul egyedül eddig a Rózsa Sándorról szóló, eredeti történelmi forrásokra építő kismonográfiája jelent meg (Rózsa Sándor. Betyár vagy bandita? L’ Harmattan. Budapest, 2009., 184 p.), ami Japánban is nagy sikert aratott és két kiadást ért meg. A professzor ízig-vérig vidéki lelkületű ember, aki egy projektben szisztematikusan és párhuzamosan kutatta – alföldi kollegáival együtt – a japán és a magyar tanyákat, azok típusait, s legújabbkori  változásaikat.

Minamizuka Shingo professzor barátaival már csaknem három évtizede működtet egy térségünk iránt érdeklődő civil közösséget Tokióban. Gyakran tartanak összejöveteleket, hallgatnak előadásokat Magyarországról s a magyarokról. Ez a kis társaság időről időre felkerekedik, ideutazik és autentikus kulturális bemutatókat tart hazánkban Japán nagyon gazdag és különleges kulturális hagyományaiból.

Az idén történelmi témájú, vetített képes előadást hallhatunk tőlük arról, hogy miként látták és ismerhették a XIX. század végén Japánban Magyarországot. Megismerhetjük a csodálatos japán írásjelek kalligráfiai különlegességeit. Láthatunk hagyományos origami bemutatót, valamint  japán dalösszeállítást a négy évszakról. A legnagyobb érdeklődésre bizonyára az a bemutató tart majd számot, amelyben egy tipikus és különös táncot mutatnak be. A falusi Kagura olyan ősi, japán rituális shinto tánc, amelyben emberek az Isteneket (kamikat) fogadják, és velük együtt szórakoznak, esznek, isznak.

Reméljük, e bemutatók épp olyan emlékezetesek lesznek a résztvevők számára, mint a korábbiak voltak, s őszintén segíthetik a két nép közötti barátság elmélyítését.  

Kecskeméten 2016. augusztus 22. (hétfőn) késődélután 17 órától  és 23-án (kedden) délelőtt 10 órától  a Tudomány és Technika Házában kerül sor a bemutató foglalkozásokra és ismeretbővítő előadásra; 23-án délután 17 órától a Cifrapalota Díszterme ad otthont a daloknak. Ezt követi a Hírös 7 Fesztivál rangos műsorai közé is felvett ős-idéző színpompás táncos színpadi előadás 18.30-as kezdettel, amely japán vendégeink ajándék-műsorának betetőzése lesz minden bizonnyal.

A csaknem húszfőnyi, útjukat önmaguk és japáni szponzorok révén megvalósító kulturális delegációt a 22 éve működő Kecskemét-Aomori Baráti Kör tagsága és érdeklődő önkéntesek segítik, kísérik, élükön Dr. Csatári Bálint professzorral.